23.rész°Ne engedj el!

Belle

Érzem magam alatt a fa kemény anyagát. Az asztalra ültet, és lábaim között, ölét enyém ellen taszítja. Mind a kettőnk száját egy nyögés hagyja el.

- Istenem, gyönyörű vagy – méri végig testemet, amikor is már csak a fehérnemű csipkés anyaga takarja testem. – Csodás vagy – csókol számban. – Ne hagyj el – könyörgően szemeimbe néz, ám mielőtt még valamit is mondana, számat az övé ellen nyomom, és lábamat átkulcsolom derekán, hogy még közelebb húzhassam magamhoz.

Kezemmel megkeresem pólója szegélyét, és elszakadok tőle, hogy lerántsam az anyagot testéről. Amint a földre ér a könnyű anyag, lerúgom benti mamuszomat, és ismételten ajkára tapadok.

- Ha megint egy búcsú éjszakának szánod, megbánod – fenyeget meg ajkaimra mormoló szavakkal, ám hajába túrok és vadul megcsókolom.

Meleg nyelve számba hatol, és szinte teljesen felfal. Vándorló ujjai a hátamra siklanak és megszabadít melltartómtól. A könnyed anyag leesik rólam, ezáltal melleim szabadon mutatkoznak meg Harry előtt.

- Tökéletesek – markolta meg melleimet, miközben szemeimbe nézve bókolt.

Elpirultam.

- Fogd be – nyöszörgöm.

Megmarkolom péniszét a vastag fekete nadrágjának anyagán keresztül.

- Bassza meg! Megőrjítesz – dönti homlokát az enyémének.

Önelégülten elmosolyodom, majd kioldom övét, és sliccéhez nyúlok. Határozott mozdulatokkal szabadítom ki nadrágja fogságából. Ő is segítségemre siet, így pár pillanat múlva már egy bokszeralsóban áll mindössze előttem. Pénisze már merev, de nem sieti el. Ajkaival minden centimet megtiszteli csókjával, édes simogatásával.

- Istenem, olyan puha a bőröd – nyöszörgi kissé még bódultan.

Tekintete csillog, ahogyan ajkai is, miután nyelvévvel végigszántotta dús száját. Nagyot nyelek, és fészkelődni kezdem az asztalon, míg ő ujjaival végigsimít ágyékomon a fehérnemű anyagán keresztül. Felnyögök.

- Már most készen állsz rám, szépségem – büszkélkedve állapítja meg,

- Akkor ne kínozz tovább – temetem arcomat vállába, ahogyan ujjai belém hatolnak. – Téged akarlak – tehetetlenül nyöszörgöm karjai rabságában.

- Itt vagyok – vigyorog le rám önelégülten.

Ragadom meg hím tagját, mire el is hallgat, és melyen magába szívja a levegőt.

- Oké, felfogtam – nevet fel feszülten, és lerántja rólam a fekete csipkeanyagot. Ezután lerántja magáról is az utolsó ruhadarabot. Megfogja a kezem, pénisze köré fonja ujjait, a sajátjait pedig az én kezem köré. Együttesen kezdjük el mozgatni kezünket, míg ő lehunyja szemhéjait. Elhúzza kissé száját, felszisszen, ám nem hagyja abba a péniszén való kezünk mozgását.

Hirtelen ellöki kezem, megragadja a combjaimat és kijjebb húz az asztalon, és teljesen belém hatol. Hátravetem fejem vállába kapaszkodva, és teljesen átadom magam az érzésnek, amelyet Harry lassú, még is határozott mozdulatai okoznak.

- Istenem – nyögi. – Ígért meg, hogy nem hagysz el – harap kissé nyakamba, mire ujjaim hátába mélyednek.

- Harry – fúrom arcomat nyakába.

- Ígérd meg! – egy nagyobb döféssel szinte parancsolóan hat rám, de semmit sem mondok, így kihúzódik belőlem. Hirtelen leemel az asztalról és háttal fordít magának. Lábával kissé széjjelebb teszi lábaimat, majd újra elmerül bennem, sokkal mélyebben.

Szorosan, amennyire csak tudok, megkapaszkodom az asztalba, és szemhéjaimat szorosan lehunyom, míg hangomat igyekszem a leghatásosabb módon visszafogni.

- Velem kell maradnod! – határozottan lök egyet, míg előrehajol, és fogaival kissé nyakam bőrét felkarcolja. – Belle, bébi… - nyöszörgi, ám én már rég elvesztem a fenséges érzésben. – Istenem – nyom egy nedves csókot felhevült bőrömre, amikor is átélem az euforikus érzést.

Neki sem kell sok. Pár határozottabb döfést követően elengedi magát, és rám hanyatlik. Mind a ketten kapkodjuk a levegővételt. Bármennyire is kényelmetlen, semmi kedvem megmozdulni, ám szerencsére Harry ezt nem így gondolja.

Lassan kihúzódik belőlem, és megfordít. Felnyalábol, halántékomra nyomja forró ajkait, és az ágyhoz sétál. Fáradt testemet lefekteti, majd a takarót rám teríti és ő is mellém fekszik. Szorosan karjaiba von, és homlokon csókol.

- Merre jártál? – kérdem.

Megfeszül, de ujjai cirógatása nem fejeződik be testemen.

- Kissé kiakadtam pár dolgon. Elmentem és sétáltam egyet.

- Ezt még te sem hiszed el – nevetek, és keze alatt, derekát átölelem.

Felnevet.

- Ez az igazság.

- És a friss levegő tett részeggé?

Oldalamba csíp, és lecsúsztatja a takaró melegében kezét, fenekemre.

- Ne szemtelenkedj – suttogja. – Csodás voltál – próbál terelni.

- Még mindig részeg vagy – csókolom meg mellkasát.

- Elhiheted, hogy kijózanítottál. Már akkor, amikor kisegítettél a kocsiból…

- Harry, úgy estél ki magadtól – világosítom fel.

- Mertem remélni, hogy nem emlékszel – nevet vidáman, és ajkaimra nyomja egy pillanatra a sajátjait.

Elfintorodom.

- Mi a baj? – vonja össze szemöldökeit.

- Moss fogat – tolom el kissé.

- Ugye nem akarsz elküldeni – nyög fel fájdalmasan, és próbálja visszaszerezni ölelésem.

- Sipirc! – mutatok az ajtóra.

- Bébi.

- Büdös vagy, indulj – fordulok el tőle, mire felmordul, de végre kiszáll az ágyból.

Hallom, ahogyan a ruhákat dobálja, így hátrapillantok, éppen, amikor a bokszerét húzza magára.

- Ne bámulj! Nem érdemled meg – nyújtja ki rám nyelvét, mire csókot küldök neki. – Igen, behajtom, ha visszatértem.

Ezzel ki is sétál a szobából fogkeféjével a szájában.

Szinte elszenderülök, mire visszatér Harry. Érzem, ahogyan bemászik mellém, és újabb ragaszkodó ölelésébe von.

- Hol a csókom? – mormolja.

Szemeimet ki sem nyitom, úgy csücsörítek számmal.

- Álmos csókszi – mondja, és egy csókot csen tőlem. – Maradj itt, velem – immáron sokadszorra hallom tőle a kérését. – Kérlek, ne hagyj el.

- Harry, ne kezdjük megint – fordulok az oldalamra, és mellkasába temetem arcomat.

- Ne kérd tőlem, hogy ejtsem a témát – mordul rám.

Felpillantok arcára, és még a gyér fény ellenére is tökéletesen látom csillogó szemeit, amelyben a vágyakozás és a reménykedés egyvelege tükröződik vissza.

- Mit tehetnék? – erőtlen a hangom. – Mondd el nekem, hogy mit is kellene tennem! Itt kéne maradnom, a nővérem árnyékába? – ülök fel. – Lorelay hasonmásának kellene lennem esetleg? Minek maradjak Harry? Összefeküdtünk párszor, de semmi sincs közöttünk, mondhatni, hogy nem is ismerjük egymást – nyögök fel fájdalmasan.

- Ez tévedés – ül fel ő is.

Állkapcsa feszes, tekintete pedig semmit sem árul már el számomra.

- Egyáltalán nem a nővéred miatti hasonlóság az, ami megragadott. Lehetséges, hogy hasonlítotok, lehetséges, hogy több közös is van bennetek, de nem érdekel. Te az a lány vagy, aki kívülről egy kemény csaj, belül pedig egy érzékeny lány, aki képes arra, hogy szeressen valakit. Nem kezdődött zökkenőmentesen a dolog közöttünk, de talán ez teszi annyira széppé ezt az egész dolgot. Teljesen mások vagyunk külön, még is annyira különlegesek együtt – suttogja szemeimbe nézve. – Nem csak röpke szex kaland voltál, nem csak néhány gyűrődést hagytál magad után, hanem egy férfit is, akinek a szívét elraboltad – csuklik el a hangja, míg én levegőt is elfelejtek venni. – Egy férfi, aki mindent megadna, hogy akár csak egy mosolyt lásson az arcodon.

- Te őt szereted. Ezt neked is be kell látnod.

Lehajtom fejem, és feljebb húzom magamon a takarót.

- Belle, nézz rám! – parancsol, én pedig azonnal felpillantok arcára. – Fejezd be ezt! Lorelay az életemnek egy szép része volt, aminek vége szakadt. Nem mondom, hogy nem emlékszem rá, hogy esetleg néhanapján nem jut az eszembe, de aki megdobogtatja szívemet, az te vagy, bébi. Csakis te!

- Ha ezt bárki már hallaná – nevetek fel.

- Senki más véleménye nem érdekel, csakis a tiéd.

Meghatódom szavai hallatán, ha szeretném, se tudnám tagadni.

- Nem mehetsz el – fogja arcomat kezei közé.

- Ne engedj el – suttogom, és azonnal karjai menedékébe bújok felhevült, könnyáztatta arccal.

csoport: https://www.facebook.com/groups/177281909142492/