2015. április 19., vasárnap

1.rész¤Ránc és mogorvaság


Belle

Reggel öt óra, és a tábor ébresztője pontosan megszólal. Hátamra fordulok, pár pillanatig még csukva tartom szemhéjaim, másodpercek töredéke után felnyitom őket és a plafonra bámulok, majd oldalra. A szobát ébredező, morgó férfiak mozgolódása tölti meg. Mindegyik magában dünnyög, ugyanis az egy hónap – ezek szerint -, számukra már nagyon is kevés volt ahhoz, hogy megszokják a korán kelés édes örömeit.
Végül erőt veszek magamon, és kimászom a sötétzöldszínű takaróm alól. Sortban és trikóban – amelyek hasonló színűek -, indulok a mosdó irányába. Érzem magamon a pillantásokat, ahogyan azt minden reggel és este, amikor csak a testem nagy része látszik. A színes és a fekete-fehér minták, amelyek testemet fedik, még mindig megdöbbentik a többieket.
Mivel koedukáltak a fürdőszobának kinevezett helyiségek, így diszkréten állok be az egyik csaphoz, ahol is a reggeli fontos, számomra elmaradhatatlan teendőket hajtom végre. Arcmosás, fogmosás után hajamat egy nagyon szoros kontyba fogom, hogy a nap folyamán semmilyen módon esélye se legyen zavarni. Amint elkészülök, vissza is igyekszem a saját ágyamhoz, és ruháimat magamhoz véve vonulok újra a fürdőszoba egyik hátsó sarkába, ahol is magamra öltöm a mindennapi képzéshez való ruhát.
Sikerül pár perc leforgása alatt elkészülnöm. Páran még mindig a szemüket legeltetik, mostanra már ruhába bújtatott testemen, de mit sem törődve a sok férfivel, hagyom el lakrészünk, hogy átmehessek az étkezdei részlegre, ahol is az ínycsiklandozónak igen is nevezhető ételek várják kora reggel az embereket.
Senkivel sem törődve haladok. Vannak, akik rám köszönnek, azoknak hasonlóan köszönök én is, hiszen illetlen bunkó mégsem vagyok. Mondhatni, hogy senkivel sem foglalkozom. Azért jöttem a katonaságba, mert itt az ember nem barátkozik, hanem elvégzi a feladatát, a nap végén pedig fáradtan, gondolatmentesen dől be az ágyba.
Sohasem voltam társasági ember, de ne értsetek félre, nem azért csatlakoztam a merev katonai élethez.
- Végre, hogy megérkeztél – veszi fel velem a tempót az ajtóban álló Elisabeth.
Ő volt az egyetlen, akit nem tudtam leépíteni. A többieknek pár igazán egyszerű szó is megtette, s békén hagytak, míg ő a lehetséges pillanatokban ott volt, és ott is lesz mindig, tudom.
- Beth, egy percet sem késtem – sóhajtok fel, miközben beállok a sorba, vele nyomomban.
- Valóban, de már éhen haltam – közli drámaian.
- Te mindig éhes vagy – mutatok rá a dologra. – És őszintén mondom, hogy fogalmam sincs, hogy vagy képes megenni azt a sok vackot, utána pedig futni.
- Számomra is rejtély, de tökéletesen működik – vigyorog, majd elindulunk a szokásos asztal felé, amelynek szélén helyet szoktunk foglalni a mindennapok folyamán. – Ha azt nézzük, akkor kell az energia a gyakorlatokhoz – magyarázza meg, amivel részben egyet is értek.
Csendben kezdjük el fogyasztani a reggelinket. Sohasem voltam a reggelek embere, de itt ezt is meg kellett szokni, ahogyan sok más dolgot is. Vannak, akik halkan beszélnek, kihasználják az alkalmat, hogy még szabadon közlekedhetnek, és a saját döntésük szerint cselekedhetnek.
- Hallottad, hogy új őrnagy érkezik? – kérdezi közel hajolva, bizalmasan, mintha csak valamilyen nagy titkot osztana meg velem.
- Valóban? – érdektelenül kérdezek vissza.
- Hé, ez nagyon is fontos téma – emeli meg kissé a hangját, mire tekintetem felvezetem rá.
- Oké, bocsi, figyelek – teszem le a villámat, és minden figyelmemmel megtisztelem, bár teljesen hidegen hagy a dolog.
- Azt pletykálják, hogy magaviselete miatt kellett otthagynia az előző laktanyát – suttogja.
- Legalább nem lesz unalmas, ha már a ráncos arcát kell figyelnünk egész nap – felelem, és tovább folytatom a reggelim elfogyasztását.
Szerencsére Beth is csendesen nyámmog tovább a három emberre is elegendő ételen. Körülöttünk is lassan csend lesz, s mindenki az utolsó perceit élvezi ki. 

¤¤¤¤

Minden személy elfoglalta a helyét, a tökéletes sorok megvoltak. Nesztelenség volt. A vezetők előttünk álltak, míg mi csak kihúzott, egyenes testtartással meredtünk magunk elé.  Mindenki az őrnagy érkezését várta.
A nap kellemesen melegített bennünket, amely Kaliforniában, egyáltalán nem volt meglepő. szerencsénkre nem kellett sokat várnunk az érkező személyre. Az autó begurult, amelyet mindenki árgus szemekkel követett. Megállt a vezetők előtt, mire ők is feszes testtartást vettek fel.
A járműnek ajtaja lassan nyitódott, s szállt ki egy férfi belőle. Mivel a bámészkodást sem díjazzák, így én is csak oda-oda pillantottam tekintélyes alakjára. Egyértelműn jegyzem meg magamban, hogy biztosan nem állapítanám már róla, hogy őrnagy, hacsak ne közlik velem előtte.
- Hét, bármit lehet rá mondani, de hogy öreg, és unalmas, nem hinném – sutyorog Beth mellőlem.


Sziasztok :) 
Hát megérkezett a legújabb blogom első, rövid része. Még szinte semmi sem történt, talán unalmasra is sikeredett. Véleményeiteket várom! ;)
Köszönöm szépen a 30 feliratkozót!! Akinek tetszik, az nyugodtan csatlakozzon a többi olvasóhoz, illetve a facebook csoporthoz is, akár: Link.
Xx

9 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik szerintem kicsit sem lett unalmas

    VálaszTörlés
  2. Alexa hozza a formáját egy újabb csodás történettel. Remélem még sokáig a részese lehetek ennek a csodás kis világnak. Ölel: Gréti ❤❤❤

    VálaszTörlés
  3. Úristeeen! Máris imádom.*-* ❤❤❤👏👍👌

    VálaszTörlés
  4. aztaaaa *-*
    kész ennyi, màr most imàdom :)

    VálaszTörlés
  5. Ez így kezdésnek bőven elég volt, nem lett unalmas! Nagyon várom már, hogy mi fog kisülni a történetből. :)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon jo lett!:) Nagyon jo tortenet lesz, mar most tudom:)

    VálaszTörlés
  7. Harry mint katona *-* Imádom gyorsan hozd a következő részt!

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.