16.rész°Szépség és a szörnyeteg

Belle

Harry keze számon van, teste enyémnek feszül. Szívem, s érzem, hogy az ő szíve is igen hangosan, gyors ütemben ver. Lélegzetem gyors, testem pedig megmerevedett. Kétségbeesetten nézek fel az előttem álló férfire, aki kifelé bámul, majd amint megérzi tekintetem, lepillant rám.

- Minden rendben lesz – suttogja, miközben nyugodtnak próbál tűnni, ám látom rajta tisztán a feszültséget még így, a sötét homályban is. 

Ujjaim szorosan fogják Harrynek felsőjét, amolyan menedékként. Mellkason teljesen eggyé olvad, így szívünk is már közösen, egy ritmust jár.

- Meg fog látni valaki minket – aggódó a hangja a lánynak, de pontosan tudtam, hogy kihez is tartozik. Ahogyan felismerem, felnézek az előttem álló, nekem simuló személyre, aki megérzi kíváncsi és értetlen tekintetem, így sietve lepillant rám. Homlokát enyémének dönti, és mélyen magába szívja az enyhén csípős hideg levegőt.

- Ne aggódj, mindenki már alszik ilyenkor – nyugtatja meg a srác a lányt.

- Ahogyan a kis párosunk is szokott – morogja a lány, mire ujjaim még jobban begörbülnek Harry testén.

- Shh – cirógatja meg arcomat. – Minden rendben lesz.

- Ne mondogasd ezt – suttogom. – Ránk fognak találni.

- Kérlek, nyugodj meg.

Kemény mellkasának támasztom arcom, és próbálom lenyugtatni magam. Mélyen szívom magamba a levegőt, majd fújom ki. A hűs levegőn kívül még Harry kellemes illata is az orromba kúszik, mire lehunyom szemhájaim egy kis ideig és csak arra koncentrálok. Próbálom, minden erőmmel igyekszem elterelni gondolataim a pár méterre lévő párosról, akik szövetségessé léptek elé, ellenünk.

- Mi van, ha rájönnek, ha megtudják, hogy én vagyok az, aki neked információt ad? – kétségbeesés hallatszik ki tisztán Bethany hangján.

- Kicsim, ha megtudják? Semmi, hiszen mit tehetnének. Ellenünk fellépésük nem lehetne. Te is tudod, hogy nem normális, ami a falak között történik – értetlenül újra Harry tekintetét keresem, aki csak hasonló tudatlanságban vonja meg vállait.

- De akkor is a barátnőm után kutakodom. Ha Belle megtudja… - mondja, és szemeim előtt látom, ahogyan nemlegesen rázza meg fejét. Tipikus lemondó cselekedete.

- Ha Belle megtudja, akkor kicsapja a csajos hisztit, ami már nagyon jól megy neki – feleli közömbösen Liam.

- Csajos hiszti? – halkan kiáltok fel a mocskos jelzőtől, mire Harry reflexszerűen nyomja kezét szám ellen.

- Mi volt ez? – Beth teszi fel a kérdést Liamnek.

- Nem tudom, gyere, menjünk vissza – húzza maga után a lányt, amikor elhaladnak mellettünk.

A vállaim leengednek, szinte elgyengülök, én megbököm Harry hasát, hogy engedje el számat, amelyet meg is tesz. Mellém áll, és homlokát a hideg téglának dönti, mire felsóhajt.

- Mit csinálunk most? – kérdezem, mint egy megtört lány, aki irányításra vár.

- Mi semmit – közli, és rám emeli zöld íriszeit. – Te szépen visszamész a lakrészre, és lefekszel. Holnap felkelsz, és minden kezdődik, előröl.

- Oké – megyek bele, hiszen tényleg másra sem vágyom csak az ágyamra, és a pihenésre, ám mielőtt elhagynám menedékünket, elkapja csuklóm. Megtántorodom és visszanézek rá.

- A nyakadat – pillant le az említett területre. – El tudod valamivel rejteni a foltot?

- Majd kérek kölcsön valakitől sminket – motyogom kissé dühösen, amiért emlékeztet az éjszaka kezdetére. – Felesleges az aggodalmad. Senki nem fogja megtudni, hogy rám és Lorelayra is rá vagy állva – fordítok hátat, ám az említett részem túlságosan is hamar találkozik megint a téglák kemény felületével.

- Mit mondtál? – sziszegi.

- Jól hallottad – szemeibe nézve, keményen közlöm vele.

- Visszatért a kemény csaj – horkan fel. – Hiányzott már.

- Akkor bunkó vagy – nyögök fel. – Engedj, hadd menjek.. eltüntetni a mocskos nyomaid – sziszegem.

- Akkor engedd meg, hadd tegyek róla, hogy még többet kelljen eltűntetned.

Ajkait feszen enyémének nyomja, míg én próbálok ellene menni, de semmit sem érdek el vele. Akaratos, ellentmondást nem tűr. Nyelve makacs módon tör utat magának, én pedig teljesen megfeszülök érintése alatt.

- Ne – mondom neki, ahogyan enyhe dekoltázsomhoz vándorol szájával. – Harry – kissé hangosabban mondom ki nevét, mire tenyere ismételten szájzárként kezd funkcionálni.

- Mit szeretnél? – néz a szemeimbe, miközben ujját mellem látszódó részén vezeti végig.

- Azt, hogy hagyj békén. Nem volt elég a ma este? – vetem szemére, és lábamat lendítem, amely most célt is talál. Ágyékát fogja, és hangosan felnyög. - Egy szörnyeteg vagy!

- Te pedig szépség – néz fel rám kissé könnybe lábadt szemekkel, mire sietve elhaladok mellette és meg sem állok a saját épületem bejárata előtt, ahol tudom, bajom már nem eshet.

Harry

- Bassza meg – szitkozódom, ahogyan ágyékomat fogom, amely kellően sajog. – Megbánod, hogy velem kezdtél, kicsi szépségem.

Kiegyenesedem és egy pillanatig mélyen magamba szívom a levegőt, amelyet a számon fújok ki. Összeszedem magam, majd kisétálok az árnyékokból és a lakrészem felé igyekszem.

Körbe se nézek, egyszerűen csak a gondolataimba merülve sétálok be az épület falai közé, ott is egyenesen a szobámba, ahol egyáltalán nem várt meglepetés fogad.

- Fáradt vagyok, mit akarsz? – szabadulok meg felsőmtől, és dobom le hanyagul, ahogyan nadrágomat és cipőmet is.

- Így kel köszönteni egy barátot? – sértettet játszik, de tudom, hogy messze nem az.

- Liam, nincs energiám ehhez – dőlök végig ágyamon. – Mondd, mit akarsz, aztán aludnék, ha nincs ellenedre.

- Merre jártál? – von kérdőre.

- Nem mintha annyira sok közöd lenne, ahhoz, hogy mit teszek a felesleges időmben, de elmondom, tekintettel a múltunkra. Levegőztem – nézek rá.

- Egyedül?

- Mi ez a kihallgatás?

- Csak láttak odakinn egy lánnyal – kimérten beszél, és ez az őrületbe kerget.

- Valóban? – ülök fel kissé már idegesen. – Éppen, hogy te voltál egy lány társaságában. Miért nem erről beszélünk? Miért mindig engem találsz meg az ostoba kérdéseiddel, Liam? Úgy kezelsz, mintha egy ostoba gyerek lennék, amikor a haverod vagyok, aki kiképző. Attól, hogy a felettesem vagy, ne gondold, hogy mindennel el kell számolnom neked – ingerülten állok fel.

- Mivel Belle, akit próbálsz befűzni, Harry, igen is közöm van hozzá! – áll fel ő is, amikor is csattan.

- Ha már Belle, mi van Bethanyval? Ezek a b betűs lányok ennyire hatással lennének a férfiakra? – fintorodom el gúnyosan. – Szállj le rólam, Liam. A felettesem vagy, de attól tartok, hogy már semmi más.

- Haverod vagyok, és ezt te magad is tudod – kel ki teljesen magából.

- Ellenem fordultál, kémkedsz utánam, nálam ez minden, de nem barátság. Mit tettem ellened? Ha, mi az, ami annyira aggaszt? – lépek közelebb hozzá feszülten. – Tudom, tudom, mi a bajod – feszül meg állom, a levegőt mélyen tüdőmbe szívom, míg egyik kezemmel a hajamba túrok. – Lorelay – mondom ki az általam dicsőített nő nevét, aki tudom, hogy örökre a szívemben, s emlékeimben marad. – A legelső pillanattól kezdve szemet vetettél rá! Tetszett neked, Liam, a francba. A menyasszonyomért voltál oda!

Arcomhoz kapok, amint egy ökölnek hűlt helyét éreztem.

- Hogy mondhatsz ilyet? – ordít arcomra. – Hogy a francba lehetnek ilyen képzelgéseid. Beteg vagy, Harry. Egy kicseszett beteg elme! – Ezúttal rajtam a sor, hogy öklöm, testével találkozzon.

- Ez lesz? Összeverjük egymást, amikor felhánytorgatjuk a múltat? – törlöm le a vért szám sarkából. – Idáig süllyedtél? Ez a kinevezés a fejedbe szállt, haver.

- Legalább nem a halott menyasszonyom ikertestvérét próbálom megszerezni!

Megfeszülök, és már nem érdekel a közös múltunk, a barátságunk vagy éppen az, hogy a felettesem. Egyszerűen az elborult agyam után megyek, és kezem újra és újra lendítem, miközben Liam sem kímél engem. Borulnak körülöttünk a tárgyak, de hidegen hagy minden. Csak a düh Lorelay és Belle van. A három akaratos erő, amely mindent ural fölöttem a percek leforgása alatt, ahogyan az ajtón kiesünk.

A folyosón folytatjuk a harcot, a két ostoba barát harcát, akiknek eszét nők vették el, akik a szabályon és a merevségen kívül már mást nem is látnak. Őrület.

- Itt meg mi folyik? – csapódik közénk egy hang, de megállás nincs. Öklünket vérszínezi, arcunkat és más testrészünket fájdalom hatalommal van felettünk. – Fejezzétek be – a női hang kétségbeesett, ám annyit elér, hogy a villany felkapcsolódik és jó pár ember gyűlik körénk.

- Elég ebből – ránt le két erős kar Liamről, míg a támadó felet is, hasonlóan ketten fogják le.

- Itt meg mi történt? – vont kérdőre egy velem egy szinten lévő kiképző, aki hasonlóan gyermekkori barátunk, Niall. – Normálisak vagytok? Az éjszaka közepén, pont ti estek egymásnak? – néz egyszer rám, egyszer pedig Liamre, de mindketten csak egymást figyeljük gyűlölködő tekintettel. – Egyikőtök sem mond semmit? – kérdezi, de továbbra is hallgatunk, míg én a földre köpöm a számban összegyülemlett vért. – Gyengélkedőre vigyétek, hogy ellássák a sérüléseiket – mondja parancsszerűen a társainknak, akik bennünket tartanak.

- Nem megyek sehova – próbálom kiszabadítani kezeimet. – Engedjetek! A picsába, engedjetek már el – rángatom a kezeim, hogy megszabaduljak az emberi béklyóimtól. – A szobámba akarok menni, engedjetek már el, basszátok meg.

Bármennyire is kérem, nem tesznek eleget akaratomnak. A szobámhoz vezetnek, amelynek küszöbén túl elengednek. Az ajtómat becsapom, és a szobámba elhelyezett mosdóhoz megyek, hogy arcomat megvizsgáljam. Egy kendőt szerzek szekrényemből és nedvessé téve azt, letörlöm a vér nyomait. Pár pillanat után, még mindig elborult aggyal igyekszem vissza az ágyamhoz, miközben kinn is lecsendesednek a kedélyek.

Székemet az asztalom alá rúgom, a villanyt leoltom, és végignyúlok ágyamon, kisebb szisszenések közepette. Megdörzsölöm arcom kezeimmel, miközben szemeimet szorosan lehunyom, és elszörnyedek azon, hogy hova is jutottunk.

15.rész°Érzelmek viharában

Belle

Döbbenten, érthetetlenül és egyszerre összezavartan rohanok végig a hosszú, szinte véget nem érő folyosón, amely az épület szürke falai közül vezet ki. Nyakamra szorítom kezem, amely erősen lüktet.

Az ajtót erőteljesen csapom ki, s rohanok a szabad ég alá, amely már a csillagok fényével töltődött fel. Hátrafelé igyekszem a saját szállásunk felé, a hold fényének árnyékában. Csend uralja az egész bázist, ám szívem oly hevesen ver, mintha ki akarna ugrani helyéről. Kétségem sincs afelől, hogy az épületekkel körülvett területen szívemnek hangja csodás visszhanggal jelzi hollétem.

Felsikkantok, amikor is kezemet megragadva behúznak a falhoz, amellyel szinte egybesimulok. Hátam keményen érinti a téglának éleit, mire arcomon fintor jelenik meg. Számra tapad egy enyhén nedves kéz, mire fogaimat minden megfontolás nélkül belemélyesztem.

- Bassza meg – sziszegi kissé hangosan arcomba, mire elkapja a sérült tenyerét, de másik kezével továbbra is teljesen fog, így szabadulási lehetőségem nincsen. – Ez mire volt jó? – förmed rám.

- Takarodj – ordítom, és mellkasát kezdem erőteljesen püfölni. – Állat vagy, egy beteg állat! Eressz el.

- Belle, kérlek – néz mélyen szemeimbe, de nem hat meg riadt tekintete. Magabiztossága elhagyta, így minimális előnyt élvezek. Legalábbis úgy érzem, s reménykedem. Nagyokat pislogok rá még mindig lüktető nyakkal, míg ő tekintete az általa felsértett területre vándorol, nagyot nyel, s még közelebb préseli testét enyéméhez. Közelsége megrémiszt, és fájdalmas képek ismételten emlékeimbe, lelki szemeim előtt felvillannak, mint valami horrorfilm képkockái.

Szaporán veszem a levegőt, szívem eszeveszett tempót diktál, szinte már félő, hogy mellkasomból egyszer csak feltör. Szemhéjaimat szorosan hunyom le, miközben magamon érzem érintésének forróságát, amely bőröm szabad felületét szinte teljesen felperzseli.

Csókjai édesdeden hatnak bőröm felületére, de érzem, hogy a hangulat sokkal másabb. Intimebb, de mintha nem is engem csókolna. Mintha nem az a lány lennék, akit a halálba kíván, s mintha ő nem az a férfi lenne, akit egyszerre vetek, s kívánok meg, minden egyes pillanatban, amikor csak meglátom. Brutalitása, az, hogy mennyire is parasztmódon viselkedik, kellően vonzóvá teszi ahhoz, hogy érdeklődésemet megszerezze, s kíváncsiságomat rabul ejtse. 

Ujjait felsőm alatt bőrömbe mélyeszti, melynek nyomán megremegek, és a levegőt élesen szívom magamban. Haját finoman meghúzom, mire felmordul és ágyékát kellő helyen ellenem nyomja. Lábaimat széjjelebb taszítja, s még erőteljesebben nyomja testem ellen testét. Vállába marok, amikor is fogainak élességét bőrömön érzem. Felkarcolja, és talán még egy kis vért is kiserkent belőle. Felnyögök, de egyáltalán nem a kellemességnek köszönhetően, ám ő ezt nem érzékeli. Minden erőfestéssel tovább halad, kínozza a területet, míg én lehunyt pillákkal igyekszem kezeim segítségével eltaszítani magamtól, ám lehetelten küldetésnek bizonyul.

- Engedj, kérlek – nyöszörgöm, de semmi reakciót nem kapok az erősebb szorításon kívül. – Harry..

Érzem, hogy neve hallatára elgyengül, de szája még mindig rajtam van, s fájdalmasan szorítja nyakamnak érzékeny bőrét. Keze már szinte csak rajtam pihen, így minden lelki, s testi erőmet is összeszedve lelököm magamról…

- Loraly – e név, amely újra befészkeli magát kettőnk közé, elhallatszik. 

- Undorodom tőled – vágom arcába a szavakat. – Undorító vagy! – köpöm arcába.

- Belle, kérlek – hangja megtört, talán még kétségbeesettnek is nevezhető.

- Most már nem Lorelay? Tudod, kíváncsi vagyok, hogy ki is ő… - próbálom megszerezni az információt. – Gondoltam – nevetek fel keserű szájízzel. – Engedj elmenni.

- Nem akarom, hogy elmenj – suttogja ajkaimra a szavakat, de engem hidegen hagynak. Olyan, mintha csak valami átlagos dologról beszélne, nem pedig arról, hogy társaságomra vágyik, bármilyen formában is.

- Ki nem állhatjuk egymást! – nyögök fel fájdalmasan. – Mit akarsz? Mi a büdös francot akarsz tőlem, Harry? Dugásra mész? Mert, ha az kell, rossz helyen jársz. Nem vagyok egy ócska ribanc, attól mert, nagy a pofám. Normális lány vagyok, aki szereti, ha udvarolnak neki, és első alkalommal még a bugyiját se dobja le.

- Az ellenszenv – jegyzi meg mocskos mosollyal arcán. – Tudod, az utálat és a vonzalom között igen vékony határ van. Mind a kettő heves érzelem, egy másik ember irányába.

- Ne beszélj nekem itt rébuszokba – sóhajtok fel. – Semmilyen szenvedély nincs közöttünk. Élvezed, ha betegesen megalázhatsz, én pedig nem hagyom magam, már amennyire tudom. Minden esetben eltiporsz, mintha csak egy senki lennék.

- Kezdő vagy, fegyelemre van szükséged – magyarázza ennyivel.

- Te meg nagyképű. Ha jól tudom, te sem parancsnokként kezdted – förmedek rá. – Egyszer te magad is voltál kezdő, egy zöldfülű – megfeszül szavaim hallatán. – Mi van? Megsértettem az egód? A nagy Harry Styles felvette egy kislánynak szitkozódását?

- Hallgass!

- Miért, beküldesz a pályára, és valami ócska feladattal ellátod a bajom? Ugyan már – suttogva ordítom a szavakat arcába. – Gyáva vagy. Azt hiszed, hogy nem látom, valami elől menekülsz? Kicseszettül felvetted a futócipőt és azt hiszed elpusztíthatatlan vagy, amikor ugyan olyan kis katonája vagy Istennek, ahogyan bárki más ezen a világon.

- Könyörgöm, fogd be a szád – sziszegi fogai között.

- Mit tesz, ha nem teljesítem a parancsát, Mr.Styles? Újra felsérti nyakam bőrét, és ocsmányságokat fog suttogni nekem, mintha Lorelay lennék – megfeszül teljesen lényében a név hallatán. – Lorelay – ízlelgetem a nevet. – Egyedi név, nem mindennapi, még szépnek is nevezném, ha nem engem hívogatna így, minden jog nélkül. Ki ő? Egy elveszett szerelem? Egy nő aki inkább megszabadult magától, és a szörnyű viselkedésétől? Egy nő, aki inkább mást választott, minthogy egy idióta katona mellett legyen, aki a saját döntéseit, érzéseit sem tudja irányítani? Tudod, én is menekülőre fogtam volna!

Hirtelen feszülök meg, amikor is öklét teljes erejéből a téglába csapja, ám meg sem nyekken a fájdalmas csapás hatására, ám én magam a csontok törésének hangját tisztán kihallom. Azonnal befogom a számat, és csak rezzenéstelen arcát figyelem. Állkapcsa megfeszül, orrlyukai kissé kitárulnak, amikor is mélyen tüdejébe szívja az éjszakai hűs levegőt.

Kezemmel megkeresem teste mellett heverő sérült kézfejét, és felemellem, hogy a Hold gyér fényében jobban szemügyre vehessem.

- El kellene menned a gyengélkedőre – mondom, amikor is vérző végtagján ujjaimmal végigsiklanak. – Valószínűleg eltörted.

- Semmi baja – morogja.

- Lehetne, hogy egyszer normális emberi érzelmeidet nem rejted el? – nézek fel szemeibe, amelyek végig arcomon cikáznak.

- Semmit sem értesz – rázza nemlegesen fejét.

- Akkor magyarázd el – suttogom, de léptek hangja mind a kettőnket hallgatásra kényszerít.

- Sh! – ránt be oldalra azonnal a falak rejtekébe, és testéhez húz szorosan. Eszem ágában sincs tiltakozni, hiszen ilyenkor már nem lehetnék kinn, és biztonságosabb vele, mint egyedül.

Egyre közelebbről halljuk a léptek hangját, majd nevetés töri meg az éjszaka csendjét, mire értetlenül nézünk egymásra. Pillanatok leforgása alatt, haladnak el az épületek közötti kis ösvény előtt a személyek, mi pedig döbbenten figyeljük a jelenetet.

14.rész°Kétarcú, gyönyörű szörnyeteg

Harry

Besietek a szobámba és felkapom a törülközőmet egy bokszeralsó és tusfürdőm társaságában. Már többen túlestek a vezetők közül a tisztálkodáson, így a szerencsének is köszönhetően már szálingóznak vissza a saját részlegükre, így egyedül foglalom el lassan a fürdőt. Megszabadulok a ruháimtól, és beállok egy fülkébe, amelyből azonnal rám zúdul a forró, kellemes meleg víz, amely lemossa rólam a nap szennyeit.

Arcomat a vízsugár felé fordítom, s hagyom, hogy teljesen maga alá temessen a kellemes érzés. Gondolataim elhagynak, bár a tény, hogy Belle barátnője lelkesen figyelt bennünket, elgondolkodtat, ám értelmet ad pár dolognak.

Megmosakszom, hajamat alaposan átdörgölöm samponnal, majd minden habot testemről a forró vízzel leöblítek. Fogaimat megmosom, és amint elkészülök, elzárom a csapot, hajamat és testemet átdörzsölöm, bokszeremet felveszem, és már indulok is vissza a szobámba.

Magam mögött hangosan csukom be az ajtót, ám megdermedek, amikor is szembe találom magam egy személlyel. Székemben ül, és hasonlón döbbent, illetve feszengve érzi magát. Azonnal feláll.

- Sajnálom. Kopogtam, de választ nem kaptam, így bejöttem – mentegetőzik.

- Semmi baj – bólintok, és törülközőmet kiterítem. Visszafordulok vele szembe, majd az ágyamra ülök és felsóhajtok. Arcát látva, nem tudja, hogy miért is kérettem ide. Fogalma sincs arról, hogy valaki lépten-nyomon követ bennünket, s minden információt átad az én kedves barátomnak, Liamnek, aki úgy érzi, hogy mindenható szereppel áldotta meg Isten, s emiatt minden átkozott lélegzetvételemet számon kérheti.

- Megtudhatom, hogy miért is kellett idejönnöm? – kérdezi, miközben keresztbe teszi lábát, és kényelmesen elhelyezkedik.

- Fogalmad sincs, hogy arról, hogy valaki követ bennünket?

- Követ? – nevet fel. – Már elnézést Mr.Styles, de hova se megyünk ketten. Mégis hova követnek?

- Belle, elég, ha csak pár szót váltunk, és Liam már is itt terem, hogy mit akarok tőled.

- Liam? – kérdez vissza, mintha csak egy idióta ülne vele szemben. Felnevetek.

- Nem vagyok hülye, tudom, hogy a keresztnevűnkön hívtok bennünket barátnőddel. Én sem magázlak jelenleg, ha nem tűnt fel.

- De, nagyon is feltűnt, Harry – mormogja. – Szóval azért hívattál, hogy közöld, valaki követ bennünket, és beköp a haverodnak?

- Valójában tegnap éjjel fényképeket nyomott az orrom alá, amelyek a téglafalnál készültek, a forró pillanatunkban.

- Forró pillanatunkban? – nevet fel hangosan. – Normális vagy? Semmilyen forró pillanatunk nem volt. Meg akartál erőszakolni – állam leesik kijelentésére.

- Megerőszakolni? – horkanok fel. – Eléggé sármos vagyok, semmi szükségem, hogy lányokat kényszerítsek szexre. Önszántukból teszik szét a lábukat nekem – állok fel, kezemet a székem két karfájára helyezem, s aurájába hajolok kellően. Megdöbben, s a levegőt kapkodja közelségemnek köszönhetően. Szívének vad ritmusa szinte hangokat közvetít felém, amely önelégültséggel tölt el. Még közelebb hajolok hozzá, míg beszéd közben a leheletem, nem érinti meg arcának puha bőrét. – Nem játék.

- Akkor minek is vagyok itt? – nyel nagyot, s mellkasomnál fogva eltaszít, de csak mert hagyom.

- Jobb, ha tudod, a kis barátnőd nem igazán az, akinek mutatja magát – jelentem ki.

- Mert te az vagy? – nevet, és visszafordul felém, mire hirtelen megindulok irányába, és a falnak taszítom rövidnadrágba és trikóba bújtatott testét. Hirtelen elhallgat, kezét közénk csúsztatja, s mélyen magába szívja a levegőt, amely eléggé meleggé változott.

- Kis távolság jól esne, levegőt is szeretnék kapni – jegyzi meg, és taszítani próbál egyet, de sikertelenül jár.

- És mi akadályoz meg benne?

- A közelséged, barom – veti oda hanyagul, mire felvonom szemöldököm, és mellkasomat az övé ellen nyomom.

- Bocsánat, de nem hallottam tökéletesen. Minek neveztél?

- Szörnyeteg – sziszegi, mire nem csak mellkasom, de altestem is nekinyomom.

- Úgy tűnik, hogy a bennem lakozó szörnyeteg felébredt bennem – motyogom ajkaihoz igen közel, amelyek már hosszabb ideje izgatják fantáziáját, minthogy én arra rádöbbentem volna.

- Megvetlek, kibaszottul megvetlek – kiáltja arcomba, mire egyik kezemet szájára teszem, ezzel elhallgattatva.

- Ne káromkodj – mormogom. – Vigyázz a szádra!

- És, ha nem? – kérdi, amint elemelem tenyerem. – Mi lesz? Kiküldesz a gyakorlópályára? Most aztán félek… - nevet fel.

Minden szó nélkül, dühösen ragadom meg csípőjét, és ujjaimat bőrének puhaságába mélyesztem, mire elérem, hogy felszisszen.

- Nem félsz, hogy újabb fotósorozat lesz belőlünk? – komoly arccal kérdezi, de hangjából a szarkazmus tisztán kihallatszik.

- Akkor adjunk műsort – minden gondolkodás nélkül, nagy hévvel bekebelezem ajkait.

Megfeszül, nem csókol vissza. Nyelvemet kérdezés nélkül szántom végig alsó ajkán, és nyomom be ajkai közé, mire felnyög. Magamhoz bilincselem, amikor is combjainál fogva felemelem, s ágyamhoz sétálok.

Magához tér a mámorból, és mellkasomat ütlegelni kezdi, ám lefogom kezeit, és tovább csókolom. Ellenkezésének köszönheti, amikor is magam alá fordítom, feje fölött összefogom csuklóit, s szabadulni már is nem tud. Érzem, amint lábát emeli. Ismételten az ócska hárítás – jegyzem meg mosolyogva magamban. 

Még mindig ellenkezik. Meg kell hagyni, nagyon is makacs nőszemély. Elszakadok formás szájától, és szemeibe nézek, amelyek tiszta dühöt sugároznak.

- Engedj el, barom – kel ki magából azonnal.

- Megmondtam, hogy szépen beszélj – mérgelődök, és szorosabban szegezem bevetett ágyamnak.

Csodás, csábos mosoly, hívogató tekintet, és dekoratív test. Kacéran nevet, alsó ajkát beszívja, és ezzel az őrület határáig sodor engem, s ezzel ő maga is pontosan tisztában van teljes mértékben.Barna haja elterül az ágytakarón, miközben izeg-mozog alattam, olykor ágyékomnak ütközik, mire felmordulok, s csak erősebben nyomom magam ellene. Felnyög, szemhéjait szorosan lehunyja, s ellenem szegezi testét még jobban. Combjait kérés nélkül tárja széjjelebb, míg anyagon keresztül ingerlem. Kéjes nyögése kellően eléri, hogy fejemet vesszem kellőképpen. Ajkaimat nyakára nyomom, pár puszit pár csók, majd pár harapás követ. Fogaimmal felkarcolom bőrét, mire hajamat erőteljesen meghúzza, csípőmet pedig azzal egyidejűleg előrelendítem. Erekcióm megfelelő helyen ér hozzá, minek köszönhetően mellkasát kidomborítja, s teljesen testemnek simul.

Nyelvemmel megnyalom a sértett területet, majd újra kínozni kezdem. Egyre erőteljesebben ízlelem, szinte már teljeséggel fejemet vesztve.

- Harry.. – kiált fel.

- Lorelay… - kapkodok levegő után, amint a földre kerülve a lány távolodó alakját szemlélem, amit az ajtónak hangos becsapódása követ.

Ps.: Sziasztok. Mielőtt ítélkeznétek, hogy miért ide hoztam részt és nem oda, amelyik el van maradva.. innentől elsődlegesen csak oda írok, ahol vélemények is lesznek. Ugyanis jelenleg nincs időm feleslegesen írni, hogyha nektek nem tetszik. Xx

13.rész¤Nyomtatványok

Belle

Meleg lehelete csiklandozza bőröm. Szívem őrülten ver, s tudom, hogy érzi testem minden egyes rezdülését. Pulzusom az egekben Titkolni akkor sem tudom, ha akarom, hogy hatással van rám Harry.

Ujjai teljesen csípőm bőrébe marnak felsőm alatt, de nem szólok, csak némán hallgatok és tűröm a férfi erős kezének érintését, amely a selyembe csomagolt acélhoz hasonlít. Ajkait végigvontatja állam vonalán és édes puszikkal halmoz el, melyek megremegtetnek erős karjai között. Térdeim elgyengülnek és fogalmam sincs, hogy mi történik velem. a helyzet új, és szokatlan. Soha életemben nem engedtem férfit magamhoz közel, és érzem, ahogyan az érzés teljesen maga alá temet.

- Látom, hogy élvezed, ne tagadd - suttogja, melynek következtében libabőr keletkezik bőröm felületén. 

- Engedjen el, kérem - esedezek. Ez egyáltalán nem rám vall. 

Hirtelen ötlettől vezérelve térdemet felemelem és ágyékához közelítem. Bármennyire is vagyok gyors vagyok, elkapja egyik kezével lábam, és csípőjére húzza. Nevet, kacaja igen örömteli, de a nevetés számomra még sem jön össze.

- Látod, te is akarod, Lorelay...

- Nem vagyok Lorelay - ütöm meg mellkasát erőteljesen, s igyekszem eltaszítani magamtól, de meg sem rezzen.

 - Harciasok vagyok? Keményen szeretsz játszadozni, cicus? - morogja, s nyakam hajlatába csókol. - Kívánságod parancs, remélem tudod.

- Mr.Styles, könyörgöm, engedjen el... 

Ujjával végigsimít arcom vonalán, majd ajkát orrom hegyére nyomja, s elsétál. Döbbenten állok, a levegőt kapkodom. Mellkasom súlyosan emelkedik, és süllyed gyors iramban. Fejem a kemény téglának vetem és egy pillanatig lehunyom szemhéjaim. Nem hiszem el azt, ami megtörtén. Nem történhetett meg. 

Mély levegőt veszek, igyekszem lenyugtatni magam, majd kisétálok a sötétségből és visszaindulok az épületek felé, ott is abba a szárnyba, ahol az én hálórészlegem van. Ahogyan beérek az ágyamhoz sietek, s elnyúlok rajta. 

Harry

Hangos léptekre ébredek, majd egy ajtó csapódik be, a takaró vékony anyaga pedig lekerül róla. E ébresztési módszer középiskolás koromra emlékeztet, amikor lázadtam, s édesanyám mindig így ébresztett. Elege lett a hosszú megpróbáltatásokból és cselekedett.

- Ébredj - ordít, és tudom, hogy nem édesanyám az. Reménykedem benne az utolsó másodpercekig, ám ahogyan felnyitom szemhéjaim, meglátom Liamet. 

- Mi a gond, haver? - nyögök fel fájdalmasan. Még bőven ébredésem előtt vagyok, és talán még csak most feküdtem le?  - Mennyi az idő?

- Éjfél múlt - közli dühösen. - De ez mellékes. Még is mi a fenét csináltál? - hangja kimért, üzleties. Mintha nem a barátja lennék, hanem valóban csak egy beosztott, aki zöldfülűeket képez ki.

- Miről beszélsz? - ülök feljebb, és próbálok a villany éles fényéhez hozzászokni, amelyet Liam kapcsolt fel. Ölembe dob pár papírdarabot, amelyek fényképek. Olyan fényképek, amik tekintetem egyből teljesen tisztává teszik. - Mik ezek? - veszem kezembe az egyiket, majd másikba a másikat. 

- Tudnod kellene, hiszen te szerepelsz rajtuk - veti oda dühösen.

- Igen, látom magam - morgom. - Honnan szerezted ezeket? Egyáltalán ki készítette?

- Nem tagadod?

- Minek tagadni? Egyértelmű, hogy én vagyok a képen, nincs igazam? 

- Ki az? Ki volt veled? - fonja mellkasa előtt össze kezeit. - A szakaszodból valaki? 

- Nem - kimérten vágom rá, minden hezitálás nélkül. 

- Biztos vagy benne? - szalad ráncba homloka. Hangja bizalmatlan. 

Belle arca nem látszik egyik fotón sem, mivel takarom, de tudom, hogy tudja, ki is tartózkodott velem ott. 

- Teljesen. egy külsős nő, nem kell aggódnod. Nem kezdenék ki senkivel innen - mondom úgy, hogy el is higgye, persze tudom, hogy mintha a falnak beszélnék. 

- Jobban érzed magad? 

- Most ez érdekel, hogy megdugtam e vagy sem? - nevetem el magam. - Liam, most halt meg a menyasszony, minek nézel engem? 

- Tudom, hogy nehéz, de én itt vagyok, ha bármi van - teszi vállamra kezét. 

- Aludhatok? 

- Persze - bólint és kifelé indul.

- Hé - tartom felé a nyomtatványokat, amelyek szerencsére rossz minőségűek. Visszalép, elveszi a képeket, majd eltűnik a szobám ajtaja mögött.

Leoltom a villanyt és visszahanyatlok minden gondolat nélkül az ágyamra. Túl fáradt vagyok, ahhoz, hogy gondolkodásra vetemedjek. Lehunyom szorosan szemhéjaim és visszatérek a mogorva álmatlan világomba.

¤¤¤¤

Minden tekintet rám szegeződik, amikor is az osztagom elé állok a korai órákban. Az idő borús, így a nap kínzó sugarait nem kell kiállnunk, Minden ember egytől egyig a tőlem megparancsolt fegyelembe áll, még a kisasszony is, akinek szája igen nagy szokott lenni olykor. 

- A mai napon állóképesség fejlesztése következik - kiáltom kimérten. - A feladat egyszerűnek tűnhet, de cseppet sem az. Mindenki a maximálisat próbálja kihozni magából!

Mindenki felveszi a hatalmas hátizsákját, amely mindennel fel van töltve, mintha csak egy csatamezőre indulnának. Félreállok, és a segítőkkel együtt indulnak a pályához - ahol a megmérettetés, amely egész napon át tartani fog -, helyet kap. 

Mindenkit árgus szemekkel figyelek, bár nem kérdés, hogy figyelmem nagyobbik részét egy személy birtokolja. Belle minden erejét beveti, hogy a legtovább bírja. Páran már feladták, de ő kitart elve mellett, miszerint is remek katona lesz. Nem beszélgettünk, de tudom, hogy az a célja, ahogyan sokaknak. Bár elszántsága sokkal nagyobb, mint bármelyik másik társának, s eszembe jut ő. Lorelay. Aki hasonlóan teljesítette a feladatokat. Makacs volt, de száját tartotta. Ezt leszámítva, mintha klónozták volna az általam szeretett nőt.

Visszatérek a jelenbe az órák hosszú tartó álldogálás után, és az újoncokat nézem, akik teljesen kezdik feladni a dolgot. A horizonton a nap - amely egy kevés időre felbukkant -, már éppen félig látszik csak, így biccentek a segítőimnek, akik már le is állítják a gyakorlatot. 

Minden újonc elsétál mellettem sorba, amint leteszik a táskájukat a kijelölt helyre. Mindegyiknek biccentek, ám amikor Bellére kerül a sor, megállítom. 

- Beszélnünk kell. Szobámhoz gyere fél óra múlva - adom tudtára, mire bólint és távozik a többiekkel együtt. 

Oldalra nézek, majd meglátom a barátnőjét, Bethanyt. - Segíthetek? - vonom fel szemöldököm. 

- Nem, elnézést - siet el mellettem. Szinte futólépésben.

- Nem nézem el - motyogom.

Ps.: Nem hosszú, de szerintem így izgalmasan szakítottam félbe a dolgot, illetve idő előtt is érkezett a rész.. :)  Véleményeket várom. Xx