13.rész¤Nyomtatványok

Belle

Meleg lehelete csiklandozza bőröm. Szívem őrülten ver, s tudom, hogy érzi testem minden egyes rezdülését. Pulzusom az egekben Titkolni akkor sem tudom, ha akarom, hogy hatással van rám Harry.

Ujjai teljesen csípőm bőrébe marnak felsőm alatt, de nem szólok, csak némán hallgatok és tűröm a férfi erős kezének érintését, amely a selyembe csomagolt acélhoz hasonlít. Ajkait végigvontatja állam vonalán és édes puszikkal halmoz el, melyek megremegtetnek erős karjai között. Térdeim elgyengülnek és fogalmam sincs, hogy mi történik velem. a helyzet új, és szokatlan. Soha életemben nem engedtem férfit magamhoz közel, és érzem, ahogyan az érzés teljesen maga alá temet.

- Látom, hogy élvezed, ne tagadd - suttogja, melynek következtében libabőr keletkezik bőröm felületén. 

- Engedjen el, kérem - esedezek. Ez egyáltalán nem rám vall. 

Hirtelen ötlettől vezérelve térdemet felemelem és ágyékához közelítem. Bármennyire is vagyok gyors vagyok, elkapja egyik kezével lábam, és csípőjére húzza. Nevet, kacaja igen örömteli, de a nevetés számomra még sem jön össze.

- Látod, te is akarod, Lorelay...

- Nem vagyok Lorelay - ütöm meg mellkasát erőteljesen, s igyekszem eltaszítani magamtól, de meg sem rezzen.

 - Harciasok vagyok? Keményen szeretsz játszadozni, cicus? - morogja, s nyakam hajlatába csókol. - Kívánságod parancs, remélem tudod.

- Mr.Styles, könyörgöm, engedjen el... 

Ujjával végigsimít arcom vonalán, majd ajkát orrom hegyére nyomja, s elsétál. Döbbenten állok, a levegőt kapkodom. Mellkasom súlyosan emelkedik, és süllyed gyors iramban. Fejem a kemény téglának vetem és egy pillanatig lehunyom szemhéjaim. Nem hiszem el azt, ami megtörtén. Nem történhetett meg. 

Mély levegőt veszek, igyekszem lenyugtatni magam, majd kisétálok a sötétségből és visszaindulok az épületek felé, ott is abba a szárnyba, ahol az én hálórészlegem van. Ahogyan beérek az ágyamhoz sietek, s elnyúlok rajta. 

Harry

Hangos léptekre ébredek, majd egy ajtó csapódik be, a takaró vékony anyaga pedig lekerül róla. E ébresztési módszer középiskolás koromra emlékeztet, amikor lázadtam, s édesanyám mindig így ébresztett. Elege lett a hosszú megpróbáltatásokból és cselekedett.

- Ébredj - ordít, és tudom, hogy nem édesanyám az. Reménykedem benne az utolsó másodpercekig, ám ahogyan felnyitom szemhéjaim, meglátom Liamet. 

- Mi a gond, haver? - nyögök fel fájdalmasan. Még bőven ébredésem előtt vagyok, és talán még csak most feküdtem le?  - Mennyi az idő?

- Éjfél múlt - közli dühösen. - De ez mellékes. Még is mi a fenét csináltál? - hangja kimért, üzleties. Mintha nem a barátja lennék, hanem valóban csak egy beosztott, aki zöldfülűeket képez ki.

- Miről beszélsz? - ülök feljebb, és próbálok a villany éles fényéhez hozzászokni, amelyet Liam kapcsolt fel. Ölembe dob pár papírdarabot, amelyek fényképek. Olyan fényképek, amik tekintetem egyből teljesen tisztává teszik. - Mik ezek? - veszem kezembe az egyiket, majd másikba a másikat. 

- Tudnod kellene, hiszen te szerepelsz rajtuk - veti oda dühösen.

- Igen, látom magam - morgom. - Honnan szerezted ezeket? Egyáltalán ki készítette?

- Nem tagadod?

- Minek tagadni? Egyértelmű, hogy én vagyok a képen, nincs igazam? 

- Ki az? Ki volt veled? - fonja mellkasa előtt össze kezeit. - A szakaszodból valaki? 

- Nem - kimérten vágom rá, minden hezitálás nélkül. 

- Biztos vagy benne? - szalad ráncba homloka. Hangja bizalmatlan. 

Belle arca nem látszik egyik fotón sem, mivel takarom, de tudom, hogy tudja, ki is tartózkodott velem ott. 

- Teljesen. egy külsős nő, nem kell aggódnod. Nem kezdenék ki senkivel innen - mondom úgy, hogy el is higgye, persze tudom, hogy mintha a falnak beszélnék. 

- Jobban érzed magad? 

- Most ez érdekel, hogy megdugtam e vagy sem? - nevetem el magam. - Liam, most halt meg a menyasszony, minek nézel engem? 

- Tudom, hogy nehéz, de én itt vagyok, ha bármi van - teszi vállamra kezét. 

- Aludhatok? 

- Persze - bólint és kifelé indul.

- Hé - tartom felé a nyomtatványokat, amelyek szerencsére rossz minőségűek. Visszalép, elveszi a képeket, majd eltűnik a szobám ajtaja mögött.

Leoltom a villanyt és visszahanyatlok minden gondolat nélkül az ágyamra. Túl fáradt vagyok, ahhoz, hogy gondolkodásra vetemedjek. Lehunyom szorosan szemhéjaim és visszatérek a mogorva álmatlan világomba.

¤¤¤¤

Minden tekintet rám szegeződik, amikor is az osztagom elé állok a korai órákban. Az idő borús, így a nap kínzó sugarait nem kell kiállnunk, Minden ember egytől egyig a tőlem megparancsolt fegyelembe áll, még a kisasszony is, akinek szája igen nagy szokott lenni olykor. 

- A mai napon állóképesség fejlesztése következik - kiáltom kimérten. - A feladat egyszerűnek tűnhet, de cseppet sem az. Mindenki a maximálisat próbálja kihozni magából!

Mindenki felveszi a hatalmas hátizsákját, amely mindennel fel van töltve, mintha csak egy csatamezőre indulnának. Félreállok, és a segítőkkel együtt indulnak a pályához - ahol a megmérettetés, amely egész napon át tartani fog -, helyet kap. 

Mindenkit árgus szemekkel figyelek, bár nem kérdés, hogy figyelmem nagyobbik részét egy személy birtokolja. Belle minden erejét beveti, hogy a legtovább bírja. Páran már feladták, de ő kitart elve mellett, miszerint is remek katona lesz. Nem beszélgettünk, de tudom, hogy az a célja, ahogyan sokaknak. Bár elszántsága sokkal nagyobb, mint bármelyik másik társának, s eszembe jut ő. Lorelay. Aki hasonlóan teljesítette a feladatokat. Makacs volt, de száját tartotta. Ezt leszámítva, mintha klónozták volna az általam szeretett nőt.

Visszatérek a jelenbe az órák hosszú tartó álldogálás után, és az újoncokat nézem, akik teljesen kezdik feladni a dolgot. A horizonton a nap - amely egy kevés időre felbukkant -, már éppen félig látszik csak, így biccentek a segítőimnek, akik már le is állítják a gyakorlatot. 

Minden újonc elsétál mellettem sorba, amint leteszik a táskájukat a kijelölt helyre. Mindegyiknek biccentek, ám amikor Bellére kerül a sor, megállítom. 

- Beszélnünk kell. Szobámhoz gyere fél óra múlva - adom tudtára, mire bólint és távozik a többiekkel együtt. 

Oldalra nézek, majd meglátom a barátnőjét, Bethanyt. - Segíthetek? - vonom fel szemöldököm. 

- Nem, elnézést - siet el mellettem. Szinte futólépésben.

- Nem nézem el - motyogom.

Ps.: Nem hosszú, de szerintem így izgalmasan szakítottam félbe a dolgot, illetve idő előtt is érkezett a rész.. :)  Véleményeket várom. Xx