2.rész¤Haláltánc

Belle

Mindenki feszülten áll, és vár. Pislogás, amelyet csupán megengedhetünk magunknak, miközben végigmér bennünket az új kiképzőtiszt. Zsákját hanyagul a poros földre dobja, napszemüvegét egy pillanatra leveszi, újra és újra végigpásztázza tekintetével a sorokat, oszlopokat, majd visszahelyezi a drágának tűnő, sötét üvegű kiegészítőt.

- Bemutatom önöknek Mr.Styles, az új kiképzőjüket, aki egy másik egységtől igazolt át hozzánk – erőteljesen, figyelemfelkeltően kiáltotta Mr.Payne. – Ezentúl maguk mindent megtesznek, amit csak kiejt a száján.

Elhallgat Mr.Payne, a tábor parancsnoka, s ezzel már is átadja a stafétabotot néma biccentéssel az új vezetőnknek, Mr.Stylesnak, aki vigyáz állásban, feszes testtartással áll velünk szemben, csendben, egészen eddig a pillanatig.

- Nagyon köszönöm a felkonferálást Mr.Paynenak – féloldalas mosoly árnyéka jelenik meg arcán, amikor is összenéz az említett személlyel, ám valóban csupán egy másodpercnyi pillanatról van szó, ugyanis komolyassága mintha soha nem tűnt volna el, úgy tér vissza. – Mr.Styles vagyok maguknak. Ezt, illetve az uram megszólítást használhatják – hangja kemény, kérdést nem tűrő. Fel, s le kezd sétálni sorunk előtt. Bakancsa felveri a port, de látszólag őt ez egy cseppet sem zavarja. Miközben megköszörüli torkát, a többi ember távozik, így a szakasz és csak ő marad a napsütés okozta forróságban. – Kiképzésük sokkal keményebb lesz, mint amin eddig átestek. Elképzelni sem tudják, hogy mennyire is a maximum hajszolására fogom ösztönözni magukat a kemény feladatok során. Amikor fájdalmuk lesz, én fogok eszükbe jutni – áll meg előttem, s pár sötét, fekete szemüvege takarja szemeit, pontosan érzem tekintetét magamon. Tartásom merev, próbálok észrevétlenül levegőhöz jutni. – Fáradtság fogja gyötörni önöket, a testük minden porcikája a napi sanyargatástól szinte kiáltani tudna majd, én leszek az, aki eszükbe jut! Gyengéknek helyük nincs a seregben, ahogyan véleményem szerint nőknek sem. Kényeskedéstől kíméljenek meg. A nők csak elgyengítik a férfiakat, ezt jól jegyezzék meg egytől-egyig. Itt nem fognak hölgyeim különleges képzést kapni. Keményen izzadni fognak, ahogyan a katonának készülő férfiaknak nevezett egyedek is!

- Azért mert van agyunk, és nincs farkunk, amely irányítana bennünket, ugyan olyan tiszteletet érdemlünk – tör fel belőlem a véleményem, a levegő pedig másodpercek töredéke alatt fagy meg. Tudom, hogy cselekedetem nem éppen megfelelő, sőt helytelen, de sosem viseltem el, ha a nemiség különbségének köszönhetően mocskolják a nőket.

Természetesen vannak, akik e szavakat érdemlik, ám mindenkinek meg kell adni a tiszteletet, és legfőképpen az esélyt, hogy bizonyítson, hiszen senki sem tudhatja előre, hogy kiben mi is rejlik.

- Egyes. Emlékeim szerint, nem kapott engedélyt arra, hogy azt a formás száját használja – lép közel hozzám teljesen, s ahogyan a szavakat erőteljesen, igen hangosan kiejti, lehelete megcsapja bőröm. – Tulajdonomban állnak az aktáik. Minden információm megvan magukról. Tudom az összes gyengeségüket, félelmüket.

- Van nevem is – sziszegem.

- Parancsol? – pillant le rám.

- Azt mondtam, hogy van nevem is. És nem fenyegethet bennünket – ismétlem meg bátran. Tudom, hogy mindenki a mi jelenetünket figyeli, de nem érdekel. Tiszteletet meg kell adnia attól függetlenül, hogy ki is ő.

Rekedtesen felnevet, oldalra néz, ajkait nyelvével benedvesíti. Mélyen magába szívja a nyári meleg levegőt, és ismételten nevetés, mocskos arrogáns nevetés tör fel belőle.

- Miss. Belle Prescot – ejti ki teljes nevemet, és újra rám néz. – Mindneki egy számot kap, és a maga száma az egyes, és ez önre nézve semmi jót sem jelent – sziszegi és ott is hagy. – Ostobaság visszabeszélni a felettesüknek. Jobb, ha tudatában vannak annak, hogy akkor fenyegetem, akkor tartom magukat rettegésbe, amikor kedve úgy tartja – szinte ordítja a fagyott levegőbe, amely a hőség ellenére is ugyan olyan kemény, s rideg marad.

Tovább mondja monológját, amelyre mindenki feszülten figyel. Beth pillantása égető, de nem nézek rá, tudom, hogy, amint elmehetünk azonnal magyarázni, s magyarázni kezd rengeteg hülyeségről, amely számomra mit sem jelent.

Ürességgel telt mondatokat tesz egymás után, amellyel csak a többiekre próbál hatást mérni. Hangsúlyozza, hogy az a viselkedés, amelyet én mutatok, felejthető. Senkitől sem fogja eltűrni, hogy visszabeszéljen neki, és még csak sorolja és sorolja tovább a száraz szabályzatot, amit már mindenki benyalt, amikor idekerült.

¤¤¤¤

Tálcámmal együtt indulok a kijárat felé. Sietve hajítom a szemetesbe az odavalót, a tálcát pedig mellé, s a lengőajtót már ki is lököm. Szisszenésre kapom fel tekintetem, s az ajtó túloldalán egy olyan személy, aki bosszús tekintettel néz le rám.

- Ez vicc – nevetek és haladok el mellette, ám tekintélyparancsoló hangja azonnal megállít.

- Talán egy elnézést megfelel.

- Elnézést kérek, ha hibásnak érzem magam. Ám ez nem történik meg – mosolygok rá. – Mr.Styles.

Faképnél hagyom, és már haladok is az udvari részlegre, ahol még egy óránk van nyugovóra térés előtt. Magam mögött tisztán hallom Bethany lépteit, de meg sem állok, míg el nem érem a padot, ahol mindig ülni szoktam. Messze mindenkitől, még is mindent tökéletesen be lehet látni. Felülök rá, palackomat kinyitom, s a hűs vízbe kortyolok, miközben elhelyezkedik mellettem a lány is.

- Remélem, tudod, hogy ezt nem sokáig fogja hagyni.

- Azt pedig én remélem, hogy te tudod, mennyire is teszek rá – felelem szemrebbenés nélkül.

- Ő a kiképzőnk. Nem szórakozhatsz vele.

- Ahogyan ő sem velünk – csattanok, és már tekintetem is neki szentelem. – Attól mert ez a foglalkozása, és van egy véleménye a nőkről, nem viselkedhet egy beképzelt pöcsként.

- Semmit sem tehetsz ellene. Azt kell tenned, amit megparancsol, különben megkínoz – mondja, mire elnevetem magam. – Jó, persze nem a szó szoros értelmében, de tudod, hogy mire gondolok.

- Tudom, Beth. De biztosíthatlak arról, hogy bebizonyítom neki, hogy vannak olyan lányok a földön, akik igenis végig tudják csinálni, méghozzá úgy, hogy be sem hódolnak őnagyságának.

- Biztos vagyok abban, hogy komolyan meg fog szívatni téged a holnapi napon – rázza lemondóan fejét.

- És az miért is lesz rossz neked?

- A barátnőm vagy… - mielőtt folytatná, azonnal közbe is avatkozom.

- Álj, nem, nem vagyok a barátnőd. Ezt a szót nem is ismerem – horkanok fel. – Rendben van, hogy olykor együtt lógunk, de ennyi, Beth.

- Bocs, elfelejtettem, hogy te a magány barátja vagy – jegyzi meg unottan. – Teljesen mindegy. Akkor is fogd vissza magad.

- Figyelj, nem áll szándékomban megbántani, de amikor a véleményed érdekelni fog szólok. Tudom mit csinálok, és ha tényleg megszívat, hát akkor azt én járom meg, és nem pedig te.

- A haláloddal szórakozol – sóhajt fel.

- Akkor járjuk el azt a haláltáncot.

Sziasztok!

Szeretnék elnézést kérni, hogy ennyi ideig megvárakoztattalak benneteket ezen, illetve más blogomon is csúszás volt. Nincs felesleges, hasztalan kifogásom. Írói válságban sem szenvedek, egyszerűen nem tudtam rávenni magam az írásra, és ezt tanúsíthatja is egy olvasóm, egyben barátnőm, aki folyamatosan a siránkozásom hallgatta. Innen is köszönöm neki, hogy nem küldött el..... :)))
Na, de végre itt a rész, és remélem, hogy tetszett nektek! Véleményeiteket várom ;) Igyekszem hozni egy hét múlva a következőt!
Köszönöm a 43 rendszeres olvasót..Xx
Ps.: Nem írtam az előző részhez, így ide biggyesztem ezt: utána olvastam a dolgoknak, illetve volt katona ismerőseimtől, barátomtól is érdeklődtem, de ha valami nem felel meg a valóságnak, és úgy érzed, hogy te azt pontosan tudod, ne támadj. köszönöm. :)))