Harry
Remegő testét ringatom
csendesen, miközben zokog. Nem szólalok meg, csak némán hátát simogatom, olykor
csókot hintek halántékára, miközben mélyen magamba szívóm a már hűs levegőt,
amely az ősszel jött.
Lábait szorosan
mellkasához húzza, amelyek a padon pihennek. Ujjai felsőmnek vékony anyagát
szorítja, és néha bőrömbe is belemar, mire még közelebb húzom. Ujjaimmal
megcirógatom arcát, letörlöm könnyeit pirosló arcáról, ami még most is gyönyörű
a kínjai ellenére is.
Ringatom, mintha
csak egy gyermek lenne, aki az éjszaka közepén felijedt egy rémálom közepén.
Persze a jelenlegi helyzet egy ócska álomnál sokkal komolyabb, fájdalmasabb. És
a fájdalom, ami uralja őt, rám is kihat, engem is magával húz a mélybe, ahol
hasonlóan szenvedek, mint ő, de nem engedhetem meg magamnak, hogy kimutassam
érzéseim. Luxus lenne, most nekem panaszkodom, főleg könnyekben kitörnöm, míg
Belle karjaimban zokog, és olyan szavakat mond, amelyek a szívemet sanyargatják.
Fáj, keserűen
fáj, hogy azt kívánja, bárcsak ő feküdne Lorelay helyett a koporsóban,
behantolva méterekkel a föld alá. Sohasem fogom tagadni, hogy az első nagy
szerelem Lorelay, de abban sem kételkedem, hogy Belle az utolsó. Tudom, hogyha elveszíteném,
akkor nem csak őt, hanem minden reményem, hogy egyszer még boldog lehetek.
Boldog lehetek vele.
- Sajnálom –
szipogja.
- Sírj, attól
jobban érzed majd magad – suttogom. – Sokkal jobb lesz. Gyászolj, most, mintsem
évekkel később.
- Nem is
ismertem. Esélyem sem volt arra, hogy ismerjem – pillant fel szemeimbe.
- Miért mondtad,
hogy neked kellene a helyében lenned? – hangom annyira halk, hogy szinte csak
remélem, hallja minden szavam.
- Fogalmam sincs –
rázza nemlegesen fejét. – Talán mert jobb embernek gondolom, mint amilyen én
vagyok. Nem ismertem, de ha te szeretted, ha a kezét megkérted, kétségem sincs
afelől, hogy remek lány volt, aki megérdemelte a szerelmed.
- Bébi, kérlek –
nyögök fel fájdalmasan. – Az a múltam. Szeretem, mindig a szívemben fog élni,
mint a legelső szerelmem, de az utolsó csak is te leszel. Önző vagyok, tudom,
de sohasem szeretnélek elveszíteni.
- Tudod,
próbáltam hinni neked – mosolyog rám keserűen. – Minden erőmmel azon voltam,
hogy elhiggyem minden szavad. Reménykedtem abban, hogy a szerelmünk lehet majd
idővel olyan erős, hogy maradni akarjak, hogy szeretni akarjalak, érezni,
csókolni, de hát tévedni emberi dolog – kuncog fájdalmasan. – Hittem, hogyha
rám nézel, nem az elhunyt nővéremet látod, hanem engem. Az akaratos, makacs,
önzetlen és szeretni nagyon tudó lányt, aki már az első napon odavolt érted. Megfogott
benned valami, amelyet nem tudok megmagyarázni. Sohasem volt komolyabb
kapcsolatom, és amikor alakulni kezdett valami, reménykedtem abban, hogyha nem
is egy életre, de legalább hosszú időre szól.
- Belle…
- Kérlek, had
mondjam végig – szemeimbe néz, mire bólintok. – Amikor anyám megjelent, már
tudtam, hogy valami nincs rendjén. Utálta, ellenezte, hogy az egységhez mentem.
Mielőtt megtörtént, kijelentette, hogy nem fog meglátogatni, és sírni sem, ha
elveszít egy harc során – felnevet és megtörli arcát. – Hát nem ő kapja az év
legjobb édesanyja díjat – elmosolyodom én is. – Aztán rám zúdult a sok
információ, amiket először fel sem fogtam, majd amikor minden tudatosult
bennem, az egész világot utáltam, de legjobban a szüleimet, nagyszüleimet és
téged. Téged, azt a férfit, akibe beleszerettem. Próbáltam abban hinni, olyan
álomba ringatni magam, hogy nem őt látod, amikor mosolygok, nem őt képzeled oda,
amikor simogatsz, csókolsz, vagy csak ölelsz – keserűen húzza el a száját. – De
rájöttem, hogy egy olyan álomvilágba ringattam magam, amelyből hamar,
túlságosan is hamar fel kellett ébrednem.
- Kicsim, kérlek –
fogom arcát kezeim közé. – Butaságokat beszélsz – szemeibe nézve mondom. –
Eleinte fel sem akartam ismeri a bennetek lévő hasonlóságot. Amikor piszkáltuk
egymást, akkor is tudatalatti ez volt az oka, de tagadtam. Mindent megtagadtam,
amely Lorelayra emlékeztetett, pedig akkor még a kórházban feküdt.
- Életben volt?
- Amikor te
megtudtad a hír, akkor már nem. De amikor megismertelek, akkor még képekre
kötve a kórházban volt, igen. Ott találkoztam először édesanyáddal is, ezért
ismertük egymást – magyarázom.
- Tehát lehetett
volna még esélyem arra, hogy megismerjem?
Hitetlenkedve
mered rám.
- Kérlek, nem az
én kötelességem volt, hogy elmondjam neked.
- Tudom, de akkor
is a tudata annak, hogy volt esélyem megismerni… Fogalmad sincs, hogy milyen
érzés ez.
- Tisztában
vagyok vele, és sajnálom, tényleg, őszintén – ölelem szorosan magamhoz, amikor
egy hűvös fuvallat ér bennünket. – Nekem is csak akkor nyílt fel teljesen a
szemem, amikor Liam a fejemhez vágta, hogy olyanok vagytok, mint két tojás. És
valóban igaz, külsőre le se tagadhatnátok egymást, persze őt nem díszítette sok
tetoválás veled ellentétben, de belsőleg is teljesen mások voltatok. Ő
visszahúzódó, inkább elvonult, minthogy szembeszállt volna valakivel. Sohasem
szólt vissza nekem, és bár vonzó lány volt, és őszintén szerettem, a te iránt
érzett vonzalmam teljesen más, mint amit iránta éreztem.
- Ha azt mondom,
hogy nem egészen értelek, bolondnak nézel?
- Te az én kis
bolondom vagy – mosolygom le rá féloldalasan. – De, hogy összefoglaljam. Más
miatt vonzódom hozzád, más az oka annak, hogy kívánlak, más a magyarázata
annak, amiért szeretlek – ajkaira suttogva
mondom.
- Csak itt akarsz
tartani, Lorelayal együtt.
- Belle, bébi,
fejezzük be a nővéredről szóló témát, fejezzük be, hogy okokat keresünk azért,
amiért nem lehetünk együtt. Minden ócska indokot dobjunk el, engedjük el és
csak arra koncentráljunk, ami kettőnk között van.
- Szerinted
lehetünk ennyire önzők? – bátortalan.
- Lehetünk bébi –
suttogom.
Felpillantok az
égre, amikor arcán egy csepp jelenik meg, ám nem egy könnycsepp. Az eső lassan
elered, ám mi meg sem mozdulunk. Visszapillantok az ölembe ülő lányra, akinek
széles vigyor van az arcán, nem zavartatva magát, hogy az eső már szakad.
Megcirógatom
ujjammal arcát, lassan közeledni kezdem, és ajkaimat az övéi ellen nyomom
finoman, enyhén fűszerezve egy kis szenvedéllyel. Megremegnek ajkai, amikor
találkoznak enyéimmel, ám nem állok le, és ő sem taszít el. Felcsúsztatja kezét
nyakamba, még közelebb húz magához és ajkait ellazítja, így nyelvem hamar
találkozhat övével.
Lassan, ráérősen
olvadunk eggyé, a hideg, szeles zord időben. Eszem ágában sincs elengedni őt.
Nem őrültem meg. Ragaszkodom hozzá, és a legnagyobb önzőséget is tetézve, csak
magam mellett akarom tudni. Annak gondolata, hogy a világ másik végén esetleg
talál magának valakit, megőrjít.
Megharapja alsó
ajkam, én pedig vágyakozó mosolyra húzom számat. Kisebb puszikkal szakadok el
tőle, ám amikor tekintetünk találkozik, nem önfeledten boldog az övé, és ez
aggaszt.
- Bármennyire is
szeretnék önző lenni, nem lehetek – simít végig alsó ajkamon. – Nem tehetem ezt
a nővérem emlékével, nem tehetem veled, hiába szeretném, hogy veled legyek, nem
tehetem. Szeretlek Harry, mint még soha senkit, és ez az érzés tudom, hogy
örökké bennem fog élni – könnyek újra makacsul végigfolynak csodás arcán, és én
is, kemény katona létemre bekönnyezem. – Szeretném, ha találnál egy olyan
lányt, aki más, mint mi, aki önfeledten szeret, és te viszont szeretheted
anélkül, hogy bármilyen dráma is keretezi életeteket. Köszönöm, hogy megmutattad,
milyen is egy kis ideig boldognak lenni. Szeretlek teljes szívemből – áll fel
ölemből, ajkait egy pillanatra még enyéim ellen nyomja, majd mire pislogok már csak
hűlt helyét találom.
csoport: https://www.facebook.com/groups/177281909142492/
csoport: https://www.facebook.com/groups/177281909142492/
Naneeee ne szorakozz velem. Ez most komoly? Itt abbahagyni uristen:((( most rendes megoltel:DDD de egyebkent jo resz volt, koviit gyorsan! Puszi:*
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésDe Belle ne mááár :c
VálaszTörlésNéha úgy érzem hogy Belle direkt nem akarja Harry érveit elfogadni mert olyan makacs mint egy igazi nő :)
VálaszTörlésHát remélem Harry nem adja fel és kitalál valamit :)
Várom a következőt :)
Puszi Kolett