9.rész¤Sohasem múlik el, ami egyszer igaz volt

Harry

Erőtlenül, gondolataimba merülve sétálok be az övegezett ajtón, a fehér folyosón, amely a recepcióhoz vezet. Az a tipikus kórház szag már orromba kúszott, minek köszönhetően a hideg kiráz. Műanyag székeken betegek várnak sorukra, míg az orvosak lassan fogadják őket. Előttem lévő folyóson egy csapat nővér, ápoló, és egy orvos szalad, miközben ágyon maguk előtt tolnak egy beteget. A folyosón az élet pörög, míg a kortermekben a betegek életükért küzdenek.

Megállok a pult előtt, és Lorelay nevét bemondom, mire a recepciós hölgy közli, hányas korteremben találom. Azonban mielőtt utamra enged, megkérdezi, kije is vagyok a lánynak, mire én őszintén válaszolok. Vőlegénye. Bólint, és már utamra is enged.

Hevesen dobogó szívvel közelítem meg a megfelelő emeletet, a megfelelő szobát. Az ajtó mellett ellépek, s a kis ablakon belesek. Torkomban gombóc nő, ahogyan megpillantom az eszméletlen, gépekre kötött lányt. Teljesen elbambulok a látványba. Fáj így látni őt, tudni, hogy már csak napjai vannak hátra, tudni, hogy soha többet nem nevet már ócska poénjaimon, tudni, hogy többé ajkai nem érintik enyémét, tudni, hogy okos szája elhallgat, s többé már nem beszél.

Könnyeket kipislogom, s lehajtom fejem, amikor is kilép elém egy nő, aki kísértetiesen hasonlít rá. Kérdően néz rám, mire összeszedem magam, vagyis nagyon igyekszem, de hát én is csak egy kicseszett érző lélek vagyok.

- Elnézést, ki maga? – kérdezi bizalmatlanul. Szinte már számon kérően, és választ várva mielőbb.

- Nekem kellene ezt kérdeznem – köszörülöm meg a torkom. – Még sohasem láttam Önt.

- Lorelay édesanyja vagyok – lép mellém, és becsukja a korterem ajtaját.

- Az lehetetlen, maga halott – rázom nemlegesen fejem. Mintha csak megőrültem volna.

- Akár hogyan is gondolja, itt állok maga előtt – fonja mellkasa, tökéletesen vasalt fehér inge előtt egybe kezeit. – Maga kicsoda?

- A vőlegénye vagyok – felelem egyszerűen. – Viszont magyarázattal tartozik. Lorelay miért mondta nekem, hogy nincsenek szülei?

- Ez a legfontosabb, ami most foglalkoztat?

Nemlegesen megrázom fejem, s kikerülöm a nőt, hogy a szobába lépjek. Magam mögött becsukom az ajtót, jelezve, kettesben szeretnék lenni vele. Leülök a kényelmetlennek tűnő műanyag székre, és kezembe veszem kezét, amely jéghideg. Gép halkan pityeg, a szempillái kissé mozognak, mellkasa szabályosan emelkedik, s süllyed.

Arca annyira nyugodt, oly csodás még így is, a körülményektől eltekintve. Békés, mit sem sejt arról, mi vár rá. Mit sem sejt arról, hogy már csak órái vannak, órái, amelyeken végig vele leszek.

Tudom, hogy sokkal több volt bennünk, tudom, hogy sokkal több járt volna nekünk ezen a földön, de még is csak ennyi idő járt nekünk. S szeretném újra élni még százszor, minden őrült pillanatunkat, forró vágyakozásunkat. Akartam, hogy sokkal jobb legyen, igazán szerettem volna, de megadni nem tudtam neki.

Amikor még vele lehettem, minden nap boldogan ébredtem, szerettem. Őszintén szerettem, s tudom, hogy ez az érzés sohasem szűnik meg létezni. Soha. Valamikor újra eljön értem, s a vágyunk újra úgy fog perzselni, mint régen, hiszen sohasem múlik el végleg, ami igazi volt és egyszer már elsodort.

Csomagomat vállamra dobom, és már megyek is egyenesen a saját szakaszomhoz. A szobaszámomat már tudom, így gond nélkül haladok az épület belsejébe. Az újoncoktól hemzseg az egész épület. Nevetve figyelem, ahogyan a velem egyrangúak szekálják a fiatalabbakat. Néha oda-oda szólnak nekem is, hogy álljak be, hiszen mennyire is nagy buli, ám minden vágyam egy zuhany, és az alvás. Az utam túlzottan hosszú volt ahhoz, hogy a zöldfülűeket szívassam.

Folyosó végén a megfelelő ajtón benyitok, majd magam mögött bevágom az ajtót. Táskámat az ágyam mellé dobom, és lerúgom cipőimet.

- Végre, hogy megérkeztél – lép be a szobába egy törülközőbe régi jó barátom, Liam.

- Ne is mondd, három órát késett a gépem – húzom le pólómat, amely a hőségnek köszönhetően már második bőrként tapadt rám.

- Az gáz – húzza el a száját, és lepacsizik velem, majd saját ágyához lép. – De végre a jó öreg szobánkban vagyunk – jegyzi meg, ahogyan kinyújtózik fekhelyén.

- Hallottad, hogy valaki jön harmadik tagnak? Reméltem, hogy az utolsó évben is csak ketten fogunk osztozni.

- Szerelmi vallomás? – nevet. – Én is bírlak, Haz, de a csajok formás feneke és mellei jobban vonzanak.

- Összetörted a szívem – drámaian sóhajtok fel, s táskámból egy tiszta bokszert veszek magamhoz, amikor is az ajtó halk nyikorgással kinyílik.

- Öhm, uh.. bocsi – zavartan pillant ránk, enyhe pírral az arcán a lány.

- Cica, esetleg segíthetünk? – vonom fel a szemöldököm.

- Erm… a 38as szobát keresem, és.. – pillant vissza az ajtó külsejére. – Ez lenne, ha jól látom.

Ráncba szalad homlokom, és haveromra meredek, mielőtt is megszólalok; - Úgy tudtam, hogy koedukált szobák nincsenek.

- Hát a lapomon ez a szobaszám áll – magyarázza, és felém nyújtja a lapját.

- Igen, nos valóban a mi szobánkat kaptad – bólintok rá. – Újonc vagy?

- Nem, egy másik szakaszból jöttem át – feleli.

Ledöbbenek, amikor is rájövök arra, hogy velünk egy idős, és a seregben van. Alakja igen karcsú, még is formás, haja is tökéletes, sminket alig, de azért visel, ruházata pedig csinos, túlságosan is nőies. Lehetetlennek vélem, hogy valóban közénk tartozik.

- Biztosan tévedés történt.. megkeresem a táborvezetőt – mondja, ám mielőtt kilépne az ajtón, közbeszólok.

- Maradj, Liam úgy is unalmas – fapofával mondom, mire arcomba repül egy zokni, mire fintorral azt vissza is hajítom gazdájának. A lány édesen nevet, majd beljebb lép, s bőröndjét a fennmaradt üres ágy mellé helyezi.

- Lorelay vagyok, egyébként – nyújtja felém a kezét, bájos mosollyal arcán.

- Harry – kacsintok rá. – Az a lusta, ott, pedig Liam.

Mosolyogva int a másik fiúnak is, aki már telefonján lógva barátnőjével enyeleg.

Mosolyom arcomra kerül az első találkozásunk emléke miatt, ám azonnal el is tűnik, amikor a gép sípolni kezd. Bármennyire is gyorsan pattanok fel, és nyomom a nővérhívó gombot, senki sem érkezik, egyetlen egy nővéren kívül, aki nyugodtan, egy kórlappal kezei között sétál be a helyiségbe.

- Csináljon már valami – erőteljesen, mintha csak az egyik zöldfülű lenne az osztagomból, úgy parancsolom szinte.

- Sajnálom, de semmit sem tehetek – lemondóan, mit sem törődöm módon közli, majd a falon lévő órájára néz. – A halál ideje, délután 13:42 – írja fel a dokumentumra. – Részvétem.

Lekapcsolja a gépeket, amelyek szívhangot már nem mutatnak, s távozik a szobából, helyette viszont az édesanyja lép be, akinek arcán könnyek folynak végig. Ám könnyedén hátat fordítok neki, ajkaimat Lorelay kézfejére nyomom, s csókot hagyok rajta. Könnyeim megállíthatatlanul folynak végig arcomon, míg kézfején landolnak. Ujjainkat egybefonom, s fájdalmasan zokogok. Elvesztettem azt a nőt, akit a világon mindennél többre tartottak, akit őszintén, teljes szívemből szeretek.

- Magára várt, tudom – csendül fel lágy hangon az édesanya. – Napok óta mellette vagyok, teljesen eszméletlen volt már hosszadalmasabb ideje, senki sem értette, miért is nem adta még fel. Nem ismerem magát, fogalmam sincs, hogy ki ön. Történetükről sincs semmilyen információm, de tudom, érzem, hogy a lányom önre várt, hogy búcsút vegyen tőle, s nyugodtan, a maga szerelmével távozzon egy másvilágba. 

Szavakat nem találom, de bevallom nem is keresem. A nő szavai szívembe marnak, tudom, hogy igaza van. A gyűlölet, amelyet magam iránt érzek, leírhatatlan. Annyira bánom, hogy nem voltam mellette végig, hogy az ígéretet, amit velem megfogadtatott, betartottam. Ellöktem magam tőle, akkor, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rám, az élete utolsó napjaiban.

Felállok, homlokára csókot hintek, majd enyémét hozzáérintem, s felegyenesedem. Arcát megcirógatom, s erőt véve magamon hátat fordítva neki, elhagyom a kortermet. Hallom, ahogyan utánam szól édesanyja, de könnyeimet nem szégyellve hagyom el a kórház egész területét mindenféle visszatekintés nélkül.

Autómba feldúltan ülök be, és csapom be annak ajtaját. Kulcsot a helyére helyezem, a motor felbőg, s indítok is. Meg sem állok addig, amíg ahhoz a helyhez nem érek, ahova fiatal korunkba jártunk, ahol megkértem életem szerelme kezét. 

¤¤¤¤

Leülök a bárszékre, és rendelek egy pohár whisky-t, azt, amelyet már rég nem rendeltem. A tisztségem tiltja, legalábbis szolgálatban, de jelenleg magasról teszek mindenre. Egyszerűen csak egy olyan világba akarok kerülni, ahol semmi gond, semmi fájdalom nem ér.

A lány jól ismer, hiszen – mint már említettem -, elég sokat jártunk erre. Nem helyeslően adja sorra a poharakat, míg én kezdem elveszíteni önmagam szépen lassan.

Zene szól, a country uralja a légteret, többen táncolnak, míg mi a sarokban elhelyezett asztalunknál ülünk. Őrült nevetést lehet csak hallani felőlünk. Danielle és Lorelay remekül megértik egymást. Szinte legjobb barátnővé nőtték ki magukat, még ha keveset is tudnak találkozni, hiszen Dani táncos, s nem a seregben szolgál, ahogyan mi.

- Nem vagy normális, Liam – üti felkaron barátnőm, haveromat.

Liam éppen a legelső évünkből mesél a lányoknak. Olyan történeteket is felfed, amelyekben reménykedtem, Lorelay soha nem tud meg, ám az idő, a sors mást akar, ahogyan Liam haverom is.

- Nem lehetne, hogy magadat égesd inkább? – iszok bele sörömbe.

- Ugyan már, ne mondd, hogy nem jó kis történetek.

- De, már a földön vergődöm a nevetéstől.

- Na, bébi, ne legyél ennyire mormogós – bújik oldalamhoz barátnőm, s combomra simítja kezét.

Oh, bébi, ha tudnád, hogy nem kedvetlenségben szenvedek, csupán az idegesség gyötör. Nyelek egy nagyot, és ránézek. Szemei csillognak annak a kevés alkohol tartalmú koktélnak köszönhetően, amelyet elfogyasztott.

- Táncolj velem – ránt fel hirtelen, amely cselekedetén nagyon is meglepődöm, hiszen eddig mindig ő volt az, akit lelkesen invitálni kellett.

Magához ránt, mire csípője már fel is veszi az ütemet a zenével. Forró a hangulat, a stílus már régen más, a párok egymáshoz simulnak, úgy, ahogyan mi is. Ám hidegen hagy mindenki. Csak is az előttem szexin táncoló lányt tudom nézni. Ajkaimon végigszántok nyelvemmel, s magamhoz rántom teljesen, háttal.

- Nagyon rossz vagy – motyogom fülébe, mire felkacag.

- Rossz lány vagyok, de szexin táncolok.. – énekli a dal szövegét, és rám kacsint.

Csípőjébe mélyesztem ujjaim, és elveszek forró ritmusában.