19.rész°El sem kezdett vég

Belle

Melegség, ami miatt magamhoz térek. A fejem kissé lüktet, a szemeim pedig égnek, és ez azonnal elő is csalja emlékeimet a tegnap történtekről. Megfeszülök, és a párnába fúrom arcomat. Orromba kúszik egy illat. Egy olyan illat, ami nem hozzám tartozik, még is melegséggel tölt el.

Derekam körül érezek egy kezet, amely még közelebb von magához. Nyakamban egy enyhén borostás arcot érzek, és meleg, csiklandozó leheletet. Testem végig a másik test melegébe rejtőzik, ám fenekemnél megérzem a másik személy vágyát, amely azonnal észhez is térít.

Lassan megfordulok, mire kis morgást csalok ki ezzel a tettemmel Harryből. Arca nyugodt, ajkai el vannak válva, míg halk szuszogása betölti az egész teret. Haja pedig kócosan keretezi arcát.

Elpillantok felette, és akkor látom, hogy a nap már teljesen beragyogja az égboltot. Sietve keresek tekintetemmel valami órát, ám sehol sem találok. Felülök, s akkor figyelek fel az épületben lévő csendre.

- Bassza meg – sziszegem, mire a mellettem lévő férfi mocorogni kezd. Szemhéjait felnyitja, ezáltal tökéletesen megvillantja számomra ragyogó zöld íriszeit. Arca komor, ám halvány mosoly még is játszik ajkain.

- Jó reggelt – motyogja, s visszahúz maga mellé.

- Mennünk kellene, biztosan elmúlott már hét óra – aggodalmaskodom és igyekszem kimászni ölelő karjai közül.

- Nyugodj meg. A mai napot mind a ketten megkaptuk…

- Mind a ketten? – kérdezem döbbenten szemeibe nézve. – Nem vagyunk együtt, sőt… - próbálok átmászni rajta, de derekamat megragadja és magára ültet. – Mennem kell készülni, és amúgy sem áll szándékomban beszélni veled – mondom, mire nevetésben tör ki. – Mi ilyen vicces? – szalad ráncba homlokom.

- Még sem áll be a szád – ül fel velem szemben, még mindig derekamat ölelve.

- Cseszd meg – mászom le róla. – Mi ez rajtam? – mutatok öltözékemre.

- Esetleg ittál az éjjel? – húzza le magáról a takarót. – Nem tűntél részegnek, csak megbántottnak.

- Megbántottnak? – engedem el fülem mellett kérdését és csak kijelentésére koncentrálok. – Enyhén fejezted ki magad – nézek áthatóan szemeibe. – Eddig furcsálltam a közeledésedet, de most már mindent értek.

- Mit? Még is mit értesz? – áll fel velem szemben, ezáltal teljesen fölém tornyosul. Hangja kimért, és kissé távolságtartó. Az első napokra emlékeztet, amikor annyira hidegek és kemények voltunk egymással.

- Lorelay a menyasszonyod volt.

- Lorelay? – kérdez vissza. – Olyan hidegen beszélsz róla, mintha számodra egy teljesen ismeretlen ember lenne.

- Nővérem volt, de semmi mást nem tudok róla. Hasonlítottunk.. mondjuk, de csak külsőleg. Ebben biztos vagyok. És igen, számomra ő egy ismeretlen lány, aki valamikor az ismerőseim körében mozgott, a kiképzőm szeretője volt, de nekem mi volt? Semmi. Nem ismertem. És nem áll szándékomban többet beszélni róla.

- Ne legyél ennyire arrogáns – horkan fel. – Lehet, hogy nem ismerted, de nagyszerű ember volt, és jobban hasonlítasz rá, mint azt hinnéd.

Kezemet hirtelen lendítem, mellyel arcát érintem is. Felmordul, de továbbra is mellkasa előtt összefont karokkal áll: - Ne merészelj hozzá hasonlítani! Eddig sem kételkedtem benne, de most még inkább megbizonyosodtam arról, hogy csak is azért kellek, mert annyira hasonlítok rá. De nem. Saját személyiségem van, én én vagyok, ő meg ő volt. Felejtsd el, hogy szórakozhatsz velem. Ha itt lenne, még mindig vele lennél, és nem az én megszerzésem foglalkoztatna. Undorodom tőled! – indulok az ajtó irányába. – A ruháidat majd visszakapod – ezzel kitárom szobájának ajtaját.

- Vegyél vissza az arcodból, kicsi lány – hallok meg egy újabb mondatot, mire kezemet felemelem és középső ujjamat kedvesen megmutatom neki. Nevetésén kívül más reakciót nem kapok, így feladva hagyom el az épületet, hogy a saját szárnyamba induljak, ahol végre megszabadulhatok Harrytől.

°

Beérve a lakrészünkre, megszereztem a terepre szánt öltözetem és elkezdek megszabadulni a meleg öltözettől, ami egyértelműen Harryhez tartozik. Illata kellemes, és egy pillanatra orromhoz is húzom az anyagot, ám hamar észhez térek, és az ágyamra dobom hanyagul az anyagot, ami után sietve magamra is kapom a katonai egyenruhámat. Hajamat szoros kontyba fogom, és már a fürdői részlegre az utolsó simítások érdekében elvonulok, majd indulok kifelé.

A levegő száraz, a tegnap éjszakai esőzés ellenére. Fülledt melegség, és pára. Az a dolog, amit a legjobban gyűlölök a világon.

Kizárva az őrületes időjárást sietek a gyakorlati pálya felé, ahol is már zajlik a kiképzés. Megpillantom Liamet, de nem mutatom ki a gondolataimat átformáló érzelemimet. Mélyen elfojtom magamban, s úgy állok meg mellette.

- Mit keresel itt? – fordult felé. Hangja bizalmas, kutakodó.

- A kiképzés már elkezdődött, nincs igazam? – vonom kérdőre.

- Harry tudomására adtam, hogy a mai napon egyikkőtöket sem akarom a gyakorlaton meglátni. Nem véletlen, hogy én és nem pedig ő áll itt – mutat rá a dologra. – Esetleg elfelejtett megkeresni az este?

- Lényegtelen – mormogom. – Úgy is meg fogod tudni – vigyorgok rá. – Most pedig beállok – indulok, ám felkaromnál fogva megállít.

- Miről kell tudnom? – hangja kemény, de egyáltalán nem kelt bennem félelmet.

- Vele töltöttem az éjszakát – sziszegem. – De gondolom a kis barátnők úgy is mindenről beszámolt volna a későbbiekben.

- Mi van? – kiállt fel, és nem kell odanéznem, úgy is tudom, hogy a többiek felkapták fejüket.

- Magánélet – rántom ki kezem fogásából és hagyom magára oromba tekintetével.

Harry

Szinte nem is mozdultam ki a nap folyamán a szobámból. Tudtam, hogy a mai napon Liam a helyettesítőm, ami megnyugtatott, az összezördülésünk ellenére is.

Amikor Belle elhagyta a szobám, utána szándékoztam menni, még sem tettem. Kényelembe helyeztem magam, és igyekeztem újra elaludni, hiszen az ágy igen keskeny, mivel egy ember számára tervezték, így az éjszakai alvásom mindössze pár órára csökkent, amit persze egyáltalán nem bántam.

Párnán még illata jelen volt, melyet mélyen szívtam magamba. Imádtam az illatát, amely még csukott szemmel elhitette velem, hogy köz

el van, hogy itt van velem.

Mormogom, amikor is testemhez csapódik valami. Felnyögök és hátamra fordulok, hogy felmérjem támadóm erejét, ám megkönnyebbülten sóhajtok fel, amikor is megpillantom Liamet.

- Mit akarsz? – ülök fel egy ásítás közepette.

- Vele töltötted az éjszakát? – horkan föl.

- Mi van, Bethany megint sikeresen kémkedett? – nevetek, és hajamat kitúrom arcomból.

- Maga Belle volt, aki tudomásomra adta a dolgot – mondja, mire megdöbbenek. – Közölte egy kisebb szóváltás közepette, hogy úgy is megtudnám az áruló lánytól, így elmondja ő. Mondd, normális vagy?

- Mondd, valamikor is érdekelt az effajta véleményed?

- Harry, te is tudod, hogy azért érdekel, mert Lorelay hasonmása! – csattan.

- Semmit sem tudsz…

- Mit kellene tudnom? Azt, hogy egy emléket üldözöl, és igyekszel visszahozni? Teljesen más a két lány.

- Nem ismered Bellet!

Állok vele szemben farkasszemet nézve, ám megszünteti a közöttünk lévő, amúgy is nagy távolságot egy kisebb termetű lány.

- Nem szeretem, ha a hátam mögött rólam beszélnek – kéri ki magának. – Ezt neked hoztam – fordul felém, és kezeimbe nyomja a gondosan összehajtott ruháimat.

- Oké, be kell ezt fejeznetek. Ha kitudódik… - szól közbe Liam, mire Belle rákapja tekintetét.

- Mi? – hangja kutakodó.

- Ami közöttetek van.

- Semmi nincs közöttünk – kéri ki magának Belle. – És soha nem is lesz – motyogja, és hátat fordítva el is hagyja szobám területét.

- Hallhattad – felelem. – Most, ha megbocsájtasz – intettem az ajtó felé, mire biccentett és távozott ő maga is, ezzel teljesen magamra hagyva, amiért hálás voltam.