17.rész°Rossz fiú

Harry

Felébredek, törülközőmet vállamra csapom, és már megyek is ki a szobából. Most kivételesen nem sikerült korán felkelnem, így már nyüzsög a részlegünk. Érzem magamon a kutakodó tekinteteket, de egyáltalán nem érdekel.

Tovább haladok, mintha senki sem lenne körülöttem, majd a leghátsó, a suttogó emberektől legmesszebbi zuhanyhoz lépek, és lepakolok. Hallom, ahogyan beszélnek, az elméleteiket szövik, és próbálják kitalálni, vagy inkább saját fantáziájukra bízni a tegnap esti történéseket. Mintha nem is egy fegyelmezett laktanyában lennénk, hanem középiskolába, ahol mindenki mindenkiről véleményt és meg nem történt eseményeket állít. Igen, a pletyka elindult. Az a dolog, amelyet a világon mindennél jobban utálok.

Megszabadulok a ruházatomtól és beállok a más forró vízsugár alá. Arcomat felfelé fordítom, szemhéjaimat szorosan lehunyom és élvezem az égető érzést, ahogyan a sebekbe hatol a víz és kitisztítja azokat. Ajkam fel van kissé szakadva, és a rászáradt vért lemosom róla, ahogyan egész arcomat, s testemet is alaposan megmosom.

Talán fél óra elteltével végzek, mialatt a gondolataimat teljesen száműztem. Nem akarok semmin sem agyalni. Egyszerűen túl akarok lenni ezen a napon, botrány nélkül. Bár Belleét el fogom kapni, az biztos. Nem úszhatja meg a tegnapi kis incidenst, amikor is térdét ágyékomba nyomta erőteljesen. Tudnia kell, hogy nem szórakozhat velem.

Belle

Állunk és várunk, már hosszú ideje csak ennyi, amit teszünk. Senki sem tudja, hogy mi is történt, és meglep, hogy még én magam sem. Kétlem, hogy annyira megsebeztem volna az éjszaka folyamán, aminek köszönhetően ennyit kellene késnie.

Mellőlem megköszörüli a torkát valaki, és pontosan tudom, hogy ki is az. Nem fordítok neki figyelmet, de tovább próbálkozik.

- Mit akarsz? – kérdem anélkül, hogy tekintetem rá emelném. Szavaim szinte suttogások, melyben reménykedem, hogy nem hallja meg, de tévedek.

- Furcsa, hogy ennyire késik, nem gondolod? – kérdezi Beth, mire szívem szerint szembe fordulnék vele, és őszintén elmondanám véleményem a kétszínűségéről. De visszafogom magam, hiszen tudom, hogy magam is leleplezhetném, ahhoz pedig semmi humorom nincs.

- Ő is emberből van, és a felettünk áll, megteheti – felelem komoran.

- Nem Mr.Stylesra vall az effajta dolog – mutat rá, és tudom, hogy igaza van, de helyeselni nem fogok. Hallgatok, míg nem folytatja. – Nem furcsállod a dolgot? Mindig pontos – töpreng.

- Nem érdekel – sziszegem, s remélem, hogy megérti, nincs kedvem a társaságához.

- Azt hallottam, hogy tegnap valami verekedés volt a személyzeti szállásnál – tudom, hogy arcomat nézi, valamiféle reakciót kicsalva belőlem. Megrándul kissé az arcom, de hiába is érdekelnek a részletek, nem Bethany szájából akarom hallani az történetet. Nem érdekelnek egy áruló, egy kétszínű ember szavai.

- Hallottad? Túl sok madár jár feléd, nem gondolod? – ironizáltam, és felsóhajtottam.

- Jó reggelt – jelenik meg a semmiből Liam.

Arcát pilótaszemüvege fedi, de enyhe zúzódások tökéletesen megmutatkoznak. Ráncba szalad a homlokom, ám azonnal el is engedem izmaim, amint feltűnik, hogy arcomat vizslatja a férfi.

- Mit láthatják, Mr.Styles a mai napon kimarad, így John fogja megtartani a mai feladataikat – tudatja velünk. – Ugyan olyan erőteljesen a szavai, mint a kiképzőjüknek! Rend és fegyelem legyen – néz körbe, majd bólint, és könnyedén távozik is.

A szót John ragadja meg, aki valószínű, pontosan tudja, hogy mit is kell tennie. Tekintetemmel viszont Liamet követem, aki az épületek irányába tart. Folyamatosan jár az agyam, hogy mi is történhetett, amikor elmenekültem a tegnap éjszaka. Semmi hangulatom találkozni Harryvel, de tudom, tudom, hogy meg kell majd keresnem, és kérdőre kell vonnom, mert érzem, hogy közöm van a dologhoz. És ezt az érzést a világon mindennél jobban utálom.

°°°°

Este, amint a fáradt kiképzésnek vége szakad, visszavonulunk. Valóban fáradt vagyok, és másra sem vágyom, mint elnyúlni az alig kényelmes ágyamon.

Felkapom a cuccaim és a fürdőszobai részlegre vonulok, hogy megtisztítsam magam. Érzem a tekintetet magamon, azt, amelyiket már kellően utálok. Egyszerűen nem bírom elviselni és nem értem, miért nem érzékeli.

- Hé, Belle – vidám a hangja, de én még így is a falra másznék tőle. – Hé, várj már meg! – kiált fel, mire még mindig tovább haladok és a legutolsó tusolóhoz lepek, amelynél magamra is húzom a függönyt. – Na, mi ez az udvariatlanság? – rántja el a függönyt, mire fedetlen felsőtestem elé kapom kezeim.

- Normális vagy? – förmedek rá.

- Ugyan már – legyint. – Tudod, nekem is vannak – mutat mellkasára, mire csak drámaian felsóhajtok.

- Mit akarsz?

- Csupán dumálni.

- Remek, én meg zuhanyozni, úgyhogy viszlát – rántom el a függönyt, és reménykedem, hogy nem támad újra zaklatós kedvében, és szerencsére imáim meghallgatásra találnak.

Teljesen levetkőzöm és beállok a forró gőz, és víz alá. A port és a nap szennyeit tökéletesen lemosom magamról, míg hajam közül is a porszemcséket kitisztítom. Gondolataimban végig Liam arca tűnik fel, amelyeket verekedés nyomai mintáznak.

Megszárítkozom és felöltözöm, hajamat pedig mindössze áttörlöm. Kisétálok az előtérbe, és kissé átszárítom az enyhén göndör fürtjeimet. Tükörbe pillantva meglátom a lányt, aki közelít és azonnal már is felsóhajtok. Mellém áll, és hasonlóan megfog egy beépített szárítót, és barna haját kezdi el megszárítani.

- Elmondod mi a baj? – kérdezi.

- Utálom a kétszínű embereket – mosolygok rá gúnyoson, ahogyan kikapcsolom, és a helyére akasztom a készüléket, majd felkapom a holmiijaimat és faképnél hagyom.

Minden elintéznivalóm után, piszkos zöld sortomhoz és felsőmhöz felveszem, a bakancsom, majd elhagyom a mi szárnyunkat és egyenesen a vezetők felé igyekszem. Mellkasom előtt fonom egybe kezeim, ahogyan sietek be az épület belsejébe. Árgus szemekkel figyelik lépteim, de egyik férfi sem érdekel. Már senki sem érdekel, mert válaszokat akarok, és reményeim szerint a mai napon meg is kapom.

Kopogtatás nélkül lépek be a helyiségbe, amelyet azonnal meg is bánok. Szemeim elkerekednek, majd hátat fordítok, míg az ajtó hangosan csapódik be.

- Oké, most már szemtelen leselkedő is lettél? – nem látom, de el tudom képzelni szemtelen mosolyát arcán. – Ide nézhetsz, nem vagyok szégyenlős.

- Valóban? – száraz szám szinte vízért kiállt, de attól még kérdésem felteszem neki.

- Nincs mit szégyellnem – feleli, és vidámság hangjában bujkál. Lehelete vállamat érinti, mire beleremegek. – Dögös vagy – húzza végig ujját nyakam vonalán. – Bár ahelyett, hogy bókolok, inkább jó modorra kellene nevelnem téged – suttogja. – Tegnapi kis lábgyakorlatod nem volt éppen a legkedvezőbb mozdulatod.

- Ahogy látom nem rettent el – köszörülöm meg torkom. – Felöltöznél?

- Hátul is van szemed, kis leselkedőm?

- Pofa be, és öltözz – fordulok vele szembe, de megsemmisülök azonnal, ahogyan lehelete már ajkaimat éri, tekintete pedig teljesen az enyémébe mélyed. Most látom, hogy arcát milyen zúzódások is fedik. Szája fel van repedve. Kezemet felemelem és ujjammal megérintem arccsontját, amely ronda színben játszik már. Kissé felszisszen, de elviseli érintésemet, és hagyja, hogy tovább vizsgáljam arcát.

Szájára vezetem ujjam, s a kis repedésnél simítok végig. A vér rászáradt már, a szívem pedig fájdalmasan sajog sebzett arcát látva.

- Biztos vagy benne? – susogja. - Perceket spórolhatunk meg.

- Mi történt? – elengedve fülem mellett mocskos szavait, teszem fel a kérdést, amelyre szeretnék választ kapni.

- Rossz fiú vagyok, ezek pedig a védjegyeim – húzza mosolyra a száját, de azonnal el is tűnik csodás mosolya, a bele nyilalló fájdalom miatt.

- Komolyan kérdezem. Érdekel – őszintén adom tudtára neki.

- Kissé összeakadtam egy társammal – morogja.

- Liammel? – vonom fel egyik szemöldököm.

- Mr.Payne? – csípi meg kissé arcom. – Igen, vele, de lényegtelen.

- Semmi sem lényegtelen – rázom nemlegesen fejem. – Tudom, hogy köze van hozzám.

- Miért lenne köze hozzád? – vezeti hajam közé hosszú ujjait.

- Ne, ne nézz hülyének, kérlek – hangom halk, szinte már esdeklő.

Nagyot nyel, mélyen magába szívja a levegőt, és homlokát enyémének dönti. Tudom, hogy a közelség nem helyes, de ha ez kell ahhoz, hogy valljon, megteszem. Kezemet csípőjére vezetem, és akkor tudatosul bennem, hogy még mindig csodás meztelenségében áll előttem. Megszólalnék ez üggyel kapcsolatban, de lehetőségem nincs rá. Az ajtó kitárul, én pedig megdermedek, míg Harry tekintetét mögém szegezi.

- Harry – hallom meg Liam hangját. – Itt meg mi a fene történik? – von kérdőre minket, mire szembe fordulok vele, de Harry továbbra is mögöttem rejtőzködve marad, hiszen a folyosóról teljes belátása van mindenkinek. – Kaphatnék valamiféle magyarázatot erre?

- Felnőttek vagyunk, semmilyen indoklást nem kell adnunk – morogja mögülem a srác.

- Szabálytalan, amit tesztek!

- Ahogyan Bethany és a te kapcsolatod is – mutat rá Harry, immáron feszülten. – Mit akarsz?

Liam felsóhajt, majd rám vezeti tekintetét: - Belleét keresik.