21.rész°Egy időre, de nem örökre

Harry

Arcomat a kellemes, gyümölcs illatú hajzuhatagba fúrom, míg egész testemmel az övének simulok. Feneke ágyékomhoz ér, mire a vágy újra lobban testemben, s lelkemben is. Kezemet oldalán húzom végig, miközben az emlékképek teljesen magukkal ragadnak. Csípőjének domborulata kecsegtető, ahogyan végigszántom enyhén érdes ujjaimmal. Meztelen teste teljesen feltüzel és a vágy szinte már teljesen felemészt.

Vállára nyomom számat és édes csókkal halmozom el, miközben kezem fel, s le jár az oldalán, míg előre, a hasára nem vezetem. Mocorogni kezd, de semmit sem tesz, mindössze fenekét hátrafelé billente, amivel egy morgást csal ki belőlem. Ébren van, de tény, hogy még félig álmaiban jár.

Nyakából elsimítom a haját, és megcsókolom puha bőrét. Vándorló ujjaim nem adják fel, így felfelé haladnak, és meg sem állnak mellének domborulatáig. Megmarkolom finoman, amely olaj a tűzre. Formás feneke újra találkozik férfiasságommal, amely csak is érte epedezik.  

- Harry – nyöszörgi, amivel még jobban feltüzel.

- Mondjad, édes – suttogom fülébe, mire teljesen testemhez furakszik. Ám semmit sem szól, csak élvezi érintésemnek kényeztetését. Kezemen megtámasztom magam, és lefelé csúsztatom kezemet, lapos hasán át egészen öléig, amelyen végigsimítok. Lábai szinte kérés nélkül tárulnak szét előttem, melyet é ki is használva, mélyebben simítom végig, és merítem el benne ujjaimat.

- Basszus – nyöszörgi, mire elmosolyodom.

- Milyen mocskos szája van valakinek – csókolom meg vállát, és ujjamat továbbra is mozgatom benne. Fülcimpáját bekapom, és fogaimmal kicsit meghúzom. – Kívánlak.

- Akkor ne csak a kezed járjon – feleli, és mosolya megjelenik arcán.

Megfogadom, amit mond, így cselekszem is nyomban. Lábát előrébb helyezem, és az enyémét közécsúsztatom. A takarót feljebb húzza rajtunk, így segítek én is neki, hogy elfedjen minket a meleg anyag.

Ujjaimat számhoz emelem, és ajkaim közé véve megízlelem: - Csodás ízed van – motyogom. – Illően meg foglak kóstolni, de most megadom, amit szeretnél – mondom, és már egy határozott csípőmozdulattal el is merülök forróságában. – Minden reggel elviselném ezt – vallom be, és megmarkolom csípőjét, ám eltávolodik tőlem, és szembefordul velem. Csípőmön átdobja egyik lábát, minek következtében ismételten benne tudhatom magam. Hátamra fordulok, magammal húzva őt is, így már rajtam ül, melynek köszönhetően mélyebben merülök el benne.

- Így szeretek ébredni. Fölöttem egy csinos nővel. Veled – vallomást teszek, és azonnal lehúzom magamhoz, hogy forrón megcsókolhassam.

Nyelvünk fáradt, de annál is forróbb csókot jár, ujjai hajamban vesznek el, miközben kecsesen mozogva az öröm felé hajszol mind a kettőnket. Hátára felhúzom a paplant, és fenekébe markolok, mire számba hal el nyögése. Haja függönyként omlik körénk, míg enyémét kedve szerint túrja.

A vágyunk már igen a határon mozog, így pillanatok leforgása alatt, érzem, ahogyan izmai megfeszülnek körülöttem, és átadja magát az eufórikus érzésnek. Én is követem őt, nevét ismételgetve, s ajkait keresve, ahogy csókkal tompítsuk vágyunk hangzását.

- Remélem, tudod, hogy többet nem engedlek vissza a többi suhanc közé – jelentetem ki, míg ráhúzom teljesen a takarót fedetlen hátára.  

- Te is tudod, hogy ezt nem teheted – motyogja. – Ahogyan azt is, hogy ez többet nem történhet meg – szavaira megfeszülök, és arcát keresve, kezeimbe fogom, hogy szemeibe tudjak nézni.

- Miért mondod ezt? – vonom kérdőre döbbenten, míg ő nagyokat pislog le rám. – Belle, kérlek. Ne beszélj butaságokat, kicsim – cirógatom meg arcát.

- Te is tudod, hogy a nővérem miatt hasonlóság az, ami vonz hozzám – suttogja. – Nem vagyok ostoba. Tudom, hogy Lorelayhoz való hasonlóságom felemészt téged, és emiatt vagyunk most is itt.

- De igen is, most ostobaságokat beszélsz – ülök fel, hátamat az ágy támlájának döntöm, és teljesen magamhoz vonom a törékeny lányt, akinek felépített falai előttem már régen leomlottak. – Lehetséges, hogy külsőleg nagyon is hasonlítottatok, de teljesen más személyiség vagy, mint a nővéred.

- Szeretted? – pillant rám.

- Igen, teljes szívemből szerettem őt. Nem szeretnék neked hazudni, jogod van tudni – mondom.

- Ha itt lenne, ha még élne, elvetted volna? – csuklik el hangja.

- Belle, kicsim – ölelem szorosabban. – Ne beszéljünk olyanról, hogy mi lett volna ha… butaság. Itt vagyunk ketten, egymás karjaiban, kell ennél több? Vonzódunk egymáshoz, még ha nem is olyan mély a kapcsolatunk, remek úton haladunk.

- Harry, te, akkor annyira fölényes vagy, miért élsz álomvilágban? – kérdezi suttogva a szemeimbe nézve. – Egy kitűnő katona vagy, aki harcolna is a hazájáért, ha kellene. Nem alacsonyodhatsz le egy zöldfülű szintjére – neveti el a végét, de tudom, hogy még régen nincs vége beszédének. – El kell engedned Lorelay szellemét, és engem is. Találnod kell egy lányt, akivel boldog lehetsz, és senkire sem emlékeztet. Nem ránk.

- Hogy mondhatsz ilyeneket? – hangom elcsuklik, és ajkaimat övéi ellen nyomom. Törekszem minden érzelmemet kimutatni, amelyet ő ébresztett fel bennem. – Semmit sem jelentett neked az este?

- Csodálatos kezdete és vége volt történetünknek – mondja, s lemászik ölemből, mire csak döbbenten nézek utána, ahogy ruháit szedi össze, és lassan öltözik fel.

- Tehát el kell, hogy felejtselek? – állok fel, és minden frusztráció nélkül állok elé.

- Könnyebb lenne neked – feleli megtörten, és könnyes tekintettel szemeimbe néz. Megrendít, ahogy látom őt. Megtört, ahogyan én magam is, és egyikünk sem önmagunk. Teljesen más emberek lettünk ily röpke idő alatt, még sem szégyellem. Érzéseim őszinték vele kapcsolatban, és eszem ágában sincs elengedni ezt a csodálatos lányt.

- Az én nevembe ne beszélj, mert az érzéseim töredékét sem ismered – cirógatom meg oldalát.

- Elmegyek Harry – nyel egy nagyot, míg én döbbenten, értetlenül nézek rá.

- Mi az, hogy elmész? – kérdezek vissza.

- Itt hagyom a katonaságot és önkéntesként Ghánába utazom – adja meg a választ, mely teljesen letaglóz engem.

- Micsoda? Ezt mikor döntötted el? Mert kétlem, hogy az éjszaka folyamán.

- Délután. Mindig is foglalkoztatott Afrika, és azoknak az embereknek szükségük van az önzetlen segítségre.

- Ez mind nemes gondolat, és elhatározás, de te nem emiatt, hagyod itt a katonaságot. Menekülni próbálsz az érzéseid elől, menekülni próbálsz, előlem.

- Azoknak az embereknek, gyerekeknek szükségük van ránk, Harry – próbálja a legegyszerűbb érvet megtalálni, de előlem akkor sem rejti el a valós okot.

- Tudom, kicsim, tudom – simítok végig arcán. – Az a kemény csaj, akit megismertem, itt áll előttem, miután elértem, hogy ledöntse a falait, és átadja magát nekem. Ilyen önzetlen tettekre vagy kész, és ez nem kis dolog. Büszke is vagyok rád, félig. A másik felem viszont pontosan tudja, hogy az elhatározásod mögötti indok, én vagyok.

- Mindenkinek jobb lesz így – folyik végig arcán egy könnycsepp, melyet le is törlök. Sohasem láttam, még ennyire gyengének, s védtelennek.

- A gyerekeknek és az ott élő embereknek igen, de nekünk nem. Ők szerencsések lesznek, hogy ott leszel nekik, hogy segítesz majd, ahol csak tudsz.

- Nem próbálsz megállítani?

- Minden erőmmel azon vagyok, hogy ezt ne tegyem meg. Tudom, hogy nem a legjobb döntést hoztad meg, ahogyan azt is, hogy szeretlek – vallom be, mire felkapja fejét. – Nem, mint Lorelay hasonmása, nem, mint egy gyors kapcsolat, múló szeszéj. Komolyan mondom, Belle. Szeretlek, és azért engedlek el, még ha fáj is, mert boldognak akarlak látni. Szeretném, hogy úgy éld az életed, ahogyan az neked jó, ne pedig kényszerből – elnevetem magam, mire kérdően néz rám. – Nem hiszek a sorsban, és a hasonló marhaságokban, de tudom, mélyen hiszem, hogyha egymás mellett van a helyünk, újra egymásra fogunk találni. És tudom, hogy ez el is fog jönni, mert én várni fogok rád.

- Ezt nem kérhetem tőled – simítja szívem fölé kezét. – Boldognak kell lenned neked is, mert megérdemled. Tudom, hogy nem a kőszívű, merev parancsnok vagy, hanem egy érző férfi, aki valódi érzelmeket él meg. Kérlek, ha jön valaki, akit szeretni tudsz, és hasonlóan viszonozza érzelmeidet, engedd magad szeretni. Engedj a boldogságnak.

- Semmit sem ígérhetek – rázom nemlegesen fejem, és közelebb húzom magamhoz, szánkat összeillesztem és egy lágy, szenvedélyes csókban búcsúzom tőle egy időre, de nem örökre. 

Ps.: Sziasztok! Tudom, hogy ez a rész nagyon is rövidre sikeredett, de most valahogy nem szándékoztam húzni, vonni a dolgot, ahogyan mással sem szerettem volna elrontani. Remélem, megértitek. Véleményeiteket várom. Xx 

Csoport: https://www.facebook.com/groups/177281909142492/