22.rész°Narancs és csók

Belle

Liammel szemben ülök, és próbálom összeszedni gondolataimat, míg ő fölényesen méreget.

- Miért? – kérdezi nyugodt, még is aggódó hangon.

- Úgy érzem, hogy egy olyan helyre kell mennem, ahol jót cselekedethetem. Ahol, segítő kezeket nyújthatok – indoklom.

- Nem kételkedem abban, hogy a jó szíved vezérel, de vak és tudatlan sem vagyok – néz rám komolyan. – Mi történt köztetek?

- Semmi – vágom rá hirtelen, mire felvonja egyik szemöldökét kételkedően.

- Tiszteletben tartom a döntésed, és, hogy nem szeretnéd elmondani. Mennyi ideig szándékozol még maradni? – veszi maga elé aktámat.

- Pár nap. Még nem tudom pontosan. Eddig csak terveztem, mert veled szerettem volna beszélni először, de most már, akkor pontosabban is utánajárok a dolgoknak.

- Rendben. Amint valami pontosat tudsz, jelezd – mondja. – A kiképzésen…

- Bébi – töri meg beszélgetésünket Beth. – Sajnálom, nem tudtam, hogy vannak nálad – mentegetőzik azonnal.

- Semmi baj – mosolyog rá kedvesen Liam. – Ülj le, kérlek – biccent a kanapé felé, mire Beth becsukja az ajtót, és helyet foglal a kanapén. – Szóval, a kiképzésen akkor veszel részt, amikor szeretnél. A többit pedig meg még egyeztetjük majd.

- Rendben, köszönöm – állok fel.

- Hé, beszélhetnénk? – áll fel Bethany is.

- Szerintem nem én vagyok, bébi – mosolygok rá gúnyosan és elhagyom Liam irodáját.

°°°°

Elsétálok a kantinba, ahol is kikérek magamnak egy forró, narancsos teát. Már javában ősz van, így a melegítőm és a tea melege tökéletesnek bizonyul kinn az enyhe napsütéses levegőn.

Leülök a padra, és onnan figyelem felhúzott térdekkel a kiképzést. Forró italomat kortyolgatom, míg tekintetem elkalandozik a csapatomtól, a kiképzőre. Harryre. Tekintetünk találkozik, bár zöld szemeit szemüvege fedi, még is magamon érzem a smaragdok árgus tekintetét. Elmosolyodom halványan, és újra az italomba kortyolok, míg gondolataimba befészkeli magát a forró éjszakánkat követő reggelen édes ébresztése.

Még mindig érzem forró ajkának nyomait bőrömön. Szemhéjaimat egy pillanatra lehunyom, miközben visszaemlékszem a közöttünk lévő szenvedélyre. Felpillantok, amikor ajkaimon végighúzom az ujjaimat, és tekintetem egybefonódik az övével.

- Kislányom – hallom meg azt a hangot, amelyet jó ideje nem hallhattam.

Nem fordulok meg, semmit sem felelek, csak ülök továbbra is, és Harryt vizslatom a katonai egyenruhájába, amelyben annyira formás feneke van. Elnevetem magam ezen megállapításomon, és ismételten belekortyolok teámba.

- Belle – ül le mellém a nő. – Kérlek, ne nézz át rajtam.

- Ahogy látod, nem is nézek rád – mormogom.

- Kérlek, beszélj hozzám – simítja felkaromra kezét, ám azonnal arrább is húzódom. – Az anyád vagyok – csuklik meg hangja.

- Valóban? – horkanok fel. – Erre akkor kellett volna gondolnod, amikor a szemembe hazudtál egész eddigi életemben – állok fel, és faképnél hagyom.

A társalkodóba megyek, ahol a kanapéra hanyatlok, és az ablakon kifelé bámulok a terület hátsó részére. Lehet szívtelennek nevezni, amiért nem álltam szóba anyámmal, de nem érdekel. Tudnia kell, hogy rossz az, amit tett velem.

Harry

Latom, ahogyan Belle mogorván felel anyjának, és ez teljesen elgyengít és eltereli gondolataim. Hátam mögött összekulcsolt kezeimet tördelni kezdem, és igyekeznem kell, hogy ne lépjek közbe. Tudom, hogy minden joga megvan a lázadásra édesanyja ellen, de már csak ők vannak egymásnak, nem lökheti el magától, még ha a világ másik felére is menekül, előlem, s előle.

- Georg – szólok oda a mellettem álló fiúnak. – Mindjárt jövök. Figyeld addig őket – mondom, mire bólint, én pedig otthagyom a csapatomat, és elindulok a nő felé. – Jó napot – köszönök.

- Oh, Harry – sóhajt fel.

- Láttam, hogy próbált Bellével beszélni – ülök le mellé.

- Gyenge próbálkozás volt – mosolyog rám szomorúan. – Mi van vele? Hogy van? Próbáltam időt hagyni neki, de úgy érzem, hogy gyűlöl, amit persze meg is érdemlek, de akkor is a gyermekem, immáron már az egyetlen.

- Én, megértelek, tényleg, de időre van szüksége. Zavarodott, de beszélgettünk, és úgy érzem, hogy kezdi megérteni a dolgokat – őszintén mondom.

- Közel kerültél hozzá?

- Sajnálom, de erről nem szeretnék beszélni. Úgy érzem, hogy ez a lánya feladata elmondani, hogy mi is van vele. Idő kell neki, úgyhogy adja meg neki. Én most megyek, és magának is azt javaslom. Viszlát – lépek el mellette és meg sem várom, hogy elköszönjön.

Berontok az épületbe, és meg sem állok az irodáig. Az ajtót kivágom, mire Liam felkapja fejét. Mögöttem hangosan csattan az ajtó, de egyáltalán nem zavartatom magam. Leülök a székre, asztalra felrakom lábam, míg ő felvont szemöldökkel figyeli a jelenetet.

- Minek köszönhetem, hogy itt vagy? – sóhajt fel.

- Nem engedheted, hogy Belle elmenjen – térek azonnal a lényegre.

- Harry, lehet, hogy barátok vagyunk, de attól még, nem tarthatok itt senkit.

- Szerződés, aláírta, nem? – kérem számon.

- Harry, kérlek, ne ess át a ló túloldalára – figyelmeztet. – Igen, alá írta, ahogyan te is, de akkor sem tarthatom itt akarata ellenére.

- Akkor még is mire jó az a sok vacak papír? – állok fel kikelve magamból. – Liam, nem cseszheted el az életem!

- Az cseszem el az életedet, hogy megengedem valakinek, hogy elhagyja a tábort? – áll fel ő is.

- Azt hittem, hogy a haverom vagy – megyek ki az ajtón, hangosan becsapva azt melynek üvege a földön köt ki darabokban.

- Harry! – kiált utánam Liam, ám tovább haladok, mindent magam mögött hagyva és csak is arra koncentrálok, hogy a szobámba érjek minél kevesebb idő leforgása alatt.

Ez sikerül is. Bezárom az ajtót, nem szeretném ha Liam követne és a hülyeségeivel tagtárna.

Megszabadulok egyenruhámtól, és fekete farmeromat veszem fel egy egyszerű fehér pólóval és a barna chelsea csizmámmal. Hajamat kiengedem és egy rázás-túrás kombinációval el is intézem, majd elhagyom az épületet és meg sem állok az autómig.

Belle

Este, amikor már mindenki végzett a zuhanyzással és nyugovóra tér, akkor megyek be az épületbe és szedem össze holmiijaim. Lassan sétálok ki a szobából, át egyenesen a fürdőrészlegre, ahol megszabadulok ruháimtól és egy gyors zuhanyra belepek az egyik kabinba.

Amint elkészülök, megtörülközöm, és a behozott ruháimat magamra veszem. Hajamat kócos kontyba hagyom, és úgy csoszogok a mamuszomba vissza a szobánkba. Elpakolok halkan minden dolgom, majd ismételten útra kelek.

Konyhába beosonva leemelek egy bögrét, és a vízforralóba magamnak elegendő vizet töltök. A csészébe minimális cukrot szórok, belehelyezem a narancsos tea filtert és a felforrt vizet ráöntöm. Kis kanállal elkeverem, és visszasétálok a főbejárathoz, amelyen kilépek a hűvös éjszakába. Lusta vagyok visszamenni valami melegebb holmiért, így a padomhoz sétálok, és felhúzott térdekkel kényelmesen elhelyezkedem.

Forró italomba kortyolok a csillagos eget bámulva. Semmire sem gondolod, semmi sem érdekel, csak élvesem a csend okozta nyugodtságot. Ám pár perc után ezt egy idióta meg is töri.

Oldalra pillantok, és a szememet lehunyom, amikor az autó lámpái megvakítani készülnek. Felállok, és amikor megáll, a jármű közelebb merészkedem, de csak óvatosan. Az ajtó kivágódik, és egy illuminált állapotban lévő férfi esik ki rajta, a földre.

Ekkor felismerem az alakot. Leteszem a csészémet és máris segítségére sietek.

- Harry, mit műveltél már megint? – próbálom összeszedni.

- Belle, bébi – suttogja.

- Állj fel, kérlek – könyörgöm neki, mire szerencsére minden maradék erejét összeszedi és feltápászkodik. A jármű oldalának dől, én pedig addig lekapcsolok mindent és bezárom. – Hogy vezethettél így? Normális vagy? – nézek rá dühösen.

- Sh, édesem – nyom egy csókot számra, de elhajolok előle.

- Menjünk be, mielőtt az egész tábort felvered.

Lassan imbolygunk be az épületbe, ám egyszer megbotlunk, ezen pedig felnevet. Próbálom csitítani, de lehetetlen, így mielőbb igyekszem betérni a szobájába vele. Amikor ez sikerül is, fellélegzem.

- Miért ittad le magad? – kérdezem magam előtt egybefont kezekkel.

- Minden összejött, édesem – rúgja le csizmáit és elém áll. – Nem hagyhatsz el.

- Harry, ez nem ilyen egyszerű – nyögök fel, ám mielőtt folytathatnám, ajkait enyéim ellen nyomja akaratosan, még is szenvedélyesen. Kezei lesiklanak testemen, és fenekembe markol, mire ajkai között hal el nyögésem.

- Be kellene tiltani ezeket a nadrágokat – nézi meg a minimálisan takaró sortot. – Szabaduljunk meg tőle.

Meg sem várja, hogy reagáljak, hanem minden erőfeszítés nélkül megszabadít a könnyed anyagtól, és felkap ölében, miközben nyelve harcot vív enyémmel.