Belle
Liammel szemben
ülök, és próbálom összeszedni gondolataimat, míg ő fölényesen méreget.
- Miért? –
kérdezi nyugodt, még is aggódó hangon.
- Úgy érzem, hogy
egy olyan helyre kell mennem, ahol jót cselekedethetem. Ahol, segítő kezeket
nyújthatok – indoklom.
- Nem kételkedem
abban, hogy a jó szíved vezérel, de vak és tudatlan sem vagyok – néz rám
komolyan. – Mi történt köztetek?
- Semmi – vágom rá
hirtelen, mire felvonja egyik szemöldökét kételkedően.
- Tiszteletben
tartom a döntésed, és, hogy nem szeretnéd elmondani. Mennyi ideig szándékozol
még maradni? – veszi maga elé aktámat.
- Pár nap. Még
nem tudom pontosan. Eddig csak terveztem, mert veled szerettem volna beszélni
először, de most már, akkor pontosabban is utánajárok a dolgoknak.
- Rendben. Amint
valami pontosat tudsz, jelezd – mondja. – A kiképzésen…
- Bébi – töri meg
beszélgetésünket Beth. – Sajnálom, nem tudtam, hogy vannak nálad – mentegetőzik
azonnal.
- Semmi baj –
mosolyog rá kedvesen Liam. – Ülj le, kérlek – biccent a kanapé felé, mire Beth
becsukja az ajtót, és helyet foglal a kanapén. – Szóval, a kiképzésen akkor
veszel részt, amikor szeretnél. A többit pedig meg még egyeztetjük majd.
- Rendben,
köszönöm – állok fel.
- Hé,
beszélhetnénk? – áll fel Bethany is.
- Szerintem nem
én vagyok, bébi – mosolygok rá gúnyosan és elhagyom Liam irodáját.
°°°°
Elsétálok a
kantinba, ahol is kikérek magamnak egy forró, narancsos teát. Már javában ősz
van, így a melegítőm és a tea melege tökéletesnek bizonyul kinn az enyhe
napsütéses levegőn.
Leülök a padra,
és onnan figyelem felhúzott térdekkel a kiképzést. Forró italomat kortyolgatom,
míg tekintetem elkalandozik a csapatomtól, a kiképzőre. Harryre. Tekintetünk
találkozik, bár zöld szemeit szemüvege fedi, még is magamon érzem a smaragdok
árgus tekintetét. Elmosolyodom halványan, és újra az italomba kortyolok, míg
gondolataimba befészkeli magát a forró éjszakánkat követő reggelen édes
ébresztése.
Még mindig érzem
forró ajkának nyomait bőrömön. Szemhéjaimat egy pillanatra lehunyom, miközben
visszaemlékszem a közöttünk lévő szenvedélyre. Felpillantok, amikor ajkaimon
végighúzom az ujjaimat, és tekintetem egybefonódik az övével.
- Kislányom –
hallom meg azt a hangot, amelyet jó ideje nem hallhattam.
Nem fordulok meg,
semmit sem felelek, csak ülök továbbra is, és Harryt vizslatom a katonai
egyenruhájába, amelyben annyira formás feneke van. Elnevetem magam ezen
megállapításomon, és ismételten belekortyolok teámba.
- Belle – ül le
mellém a nő. – Kérlek, ne nézz át rajtam.
- Ahogy látod,
nem is nézek rád – mormogom.
- Kérlek, beszélj
hozzám – simítja felkaromra kezét, ám azonnal arrább is húzódom. – Az anyád vagyok
– csuklik meg hangja.
- Valóban? –
horkanok fel. – Erre akkor kellett volna gondolnod, amikor a szemembe hazudtál
egész eddigi életemben – állok fel, és faképnél hagyom.
A társalkodóba
megyek, ahol a kanapéra hanyatlok, és az ablakon kifelé bámulok a terület hátsó
részére. Lehet szívtelennek nevezni, amiért nem álltam szóba anyámmal, de nem
érdekel. Tudnia kell, hogy rossz az, amit tett velem.
Harry
Latom, ahogyan
Belle mogorván felel anyjának, és ez teljesen elgyengít és eltereli
gondolataim. Hátam mögött összekulcsolt kezeimet tördelni kezdem, és igyekeznem
kell, hogy ne lépjek közbe. Tudom, hogy minden joga megvan a lázadásra
édesanyja ellen, de már csak ők vannak egymásnak, nem lökheti el magától, még
ha a világ másik felére is menekül, előlem, s előle.
- Georg – szólok oda
a mellettem álló fiúnak. – Mindjárt jövök. Figyeld addig őket – mondom, mire
bólint, én pedig otthagyom a csapatomat, és elindulok a nő felé. – Jó napot –
köszönök.
- Oh, Harry –
sóhajt fel.
- Láttam, hogy
próbált Bellével beszélni – ülök le mellé.
- Gyenge próbálkozás
volt – mosolyog rám szomorúan. – Mi van vele? Hogy van? Próbáltam időt hagyni
neki, de úgy érzem, hogy gyűlöl, amit persze meg is érdemlek, de akkor is a
gyermekem, immáron már az egyetlen.
- Én, megértelek,
tényleg, de időre van szüksége. Zavarodott, de beszélgettünk, és úgy érzem,
hogy kezdi megérteni a dolgokat – őszintén mondom.
- Közel kerültél
hozzá?
- Sajnálom, de erről
nem szeretnék beszélni. Úgy érzem, hogy ez a lánya feladata elmondani, hogy mi
is van vele. Idő kell neki, úgyhogy adja meg neki. Én most megyek, és magának
is azt javaslom. Viszlát – lépek el mellette és meg sem várom, hogy
elköszönjön.
Berontok az
épületbe, és meg sem állok az irodáig. Az ajtót kivágom, mire Liam felkapja
fejét. Mögöttem hangosan csattan az ajtó, de egyáltalán nem zavartatom magam. Leülök
a székre, asztalra felrakom lábam, míg ő felvont szemöldökkel figyeli a
jelenetet.
- Minek köszönhetem,
hogy itt vagy? – sóhajt fel.
- Nem engedheted,
hogy Belle elmenjen – térek azonnal a lényegre.
- Harry, lehet,
hogy barátok vagyunk, de attól még, nem tarthatok itt senkit.
- Szerződés, aláírta,
nem? – kérem számon.
- Harry, kérlek,
ne ess át a ló túloldalára – figyelmeztet. – Igen, alá írta, ahogyan te is, de
akkor sem tarthatom itt akarata ellenére.
- Akkor még is
mire jó az a sok vacak papír? – állok fel kikelve magamból. – Liam, nem
cseszheted el az életem!
- Az cseszem el
az életedet, hogy megengedem valakinek, hogy elhagyja a tábort? – áll fel ő is.
- Azt hittem,
hogy a haverom vagy – megyek ki az ajtón, hangosan becsapva azt melynek üvege a
földön köt ki darabokban.
- Harry! – kiált utánam
Liam, ám tovább haladok, mindent magam mögött hagyva és csak is arra
koncentrálok, hogy a szobámba érjek minél kevesebb idő leforgása alatt.
Ez sikerül is.
Bezárom az ajtót, nem szeretném ha Liam követne és a hülyeségeivel tagtárna.
Megszabadulok
egyenruhámtól, és fekete farmeromat veszem fel egy egyszerű fehér pólóval és a
barna chelsea csizmámmal. Hajamat kiengedem és egy rázás-túrás kombinációval el
is intézem, majd elhagyom az épületet és meg sem állok az autómig.
Belle
Este, amikor már
mindenki végzett a zuhanyzással és nyugovóra tér, akkor megyek be az épületbe
és szedem össze holmiijaim. Lassan sétálok ki a szobából, át egyenesen a
fürdőrészlegre, ahol megszabadulok ruháimtól és egy gyors zuhanyra belepek az
egyik kabinba.
Amint elkészülök,
megtörülközöm, és a behozott ruháimat magamra veszem. Hajamat kócos kontyba hagyom,
és úgy csoszogok a mamuszomba vissza a szobánkba. Elpakolok halkan minden
dolgom, majd ismételten útra kelek.
Konyhába beosonva
leemelek egy bögrét, és a vízforralóba magamnak elegendő vizet töltök. A
csészébe minimális cukrot szórok, belehelyezem a narancsos tea filtert és a
felforrt vizet ráöntöm. Kis kanállal elkeverem, és visszasétálok a
főbejárathoz, amelyen kilépek a hűvös éjszakába. Lusta vagyok visszamenni
valami melegebb holmiért, így a padomhoz sétálok, és felhúzott térdekkel
kényelmesen elhelyezkedem.
Forró italomba
kortyolok a csillagos eget bámulva. Semmire sem gondolod, semmi sem érdekel,
csak élvesem a csend okozta nyugodtságot. Ám pár perc után ezt egy idióta meg
is töri.
Oldalra
pillantok, és a szememet lehunyom, amikor az autó lámpái megvakítani készülnek.
Felállok, és amikor megáll, a jármű közelebb merészkedem, de csak óvatosan. Az
ajtó kivágódik, és egy illuminált állapotban lévő férfi esik ki rajta, a
földre.
Ekkor felismerem
az alakot. Leteszem a csészémet és máris segítségére sietek.
- Harry, mit
műveltél már megint? – próbálom összeszedni.
- Belle, bébi –
suttogja.
- Állj fel,
kérlek – könyörgöm neki, mire szerencsére minden maradék erejét összeszedi és
feltápászkodik. A jármű oldalának dől, én pedig addig lekapcsolok mindent és
bezárom. – Hogy vezethettél így? Normális vagy? – nézek rá dühösen.
- Sh, édesem –
nyom egy csókot számra, de elhajolok előle.
- Menjünk be,
mielőtt az egész tábort felvered.
Lassan imbolygunk
be az épületbe, ám egyszer megbotlunk, ezen pedig felnevet. Próbálom csitítani,
de lehetetlen, így mielőbb igyekszem betérni a szobájába vele. Amikor ez
sikerül is, fellélegzem.
- Miért ittad le
magad? – kérdezem magam előtt egybefont kezekkel.
- Minden
összejött, édesem – rúgja le csizmáit és elém áll. – Nem hagyhatsz el.
- Harry, ez nem
ilyen egyszerű – nyögök fel, ám mielőtt folytathatnám, ajkait enyéim ellen
nyomja akaratosan, még is szenvedélyesen. Kezei lesiklanak testemen, és
fenekembe markol, mire ajkai között hal el nyögésem.
- Be kellene
tiltani ezeket a nadrágokat – nézi meg a minimálisan takaró sortot. – Szabaduljunk
meg tőle.
Meg sem várja,
hogy reagáljak, hanem minden erőfeszítés nélkül megszabadít a könnyed anyagtól,
és felkap ölében, miközben nyelve harcot vív enyémmel.
Wow ez nagyon jó lett,bár mindent amit írsz nagyon jó..a nap nagy részében azt nézem,hogy nincs-e új story valamelyik blogodon és amikor megláttam,hogy itt egy új rész letörölhetetlen fülig érő mosolyom volt.köszönöm,hogy mosolyt csaltál az arcomra egy fárasztó nap után :) várom további írásaidat. Hanga ��
VálaszTörlés